MEZŐGAZDASÁG
|
A mezőgazdaság 150 milliárd forint körüli kárt szenvedett idén Az ágazati problémák mellett a természet is megnehezítette az agrárium életét idén, hiszen a vegetációs időszak nagy részében több mint 400 ezer hektár volt víz alatt - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.
|
||
|
Medvegyev szerint feloldják a gabonaexportra elrendelt tilalmat az aratás után Dmitrij Medvegyev orosz államfő kijelentette: a gyenge termés miatt bevezetett gabonaexport-tilalmat feloldják, amint világossá válik, mennyi gabona termett.
|
||
|
Eltöröltetné a környezetvédelmi díjat a Baromfi Terméktanács A százezer forintos éves környezetvédelmi hatósági felügyeleti díj eltörlését szorgalmazza a Baromfi Terméktanács (BTT) - közölte a szervezet honlapján.
|
||
|
Büntethetik a hanyag libatömőket és tolltépőket Állatjóléti standardokat dolgoz ki a töméses víziszárnyas-hízlalásra és a tolltépésre a Baromfi Terméktanács (BTT) és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH).
|
||
|
A várnál jobb felvásárlási árak a szabolcsi almaszüreten A vártnál jobb felvásárlási árakkal indult az idei almaszüret az egyik legnagyobb termőhelyen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - mondta Kovács Lajos, a Hungarogoldfruct Zrt. igazgatója.
|
||
|
Megválasztották az NFA Ellenőrző Bizottságának tagjait Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága megválasztotta a Nemzeti Földalap (NFA) Ellenőrző Bizottságának öt tagját, akiket korábban az erre jogosult jelölő szervezetek javasoltak.
|
||
|
Nagyobb szerephez juthat a magyar mezőgazdaságban az energianád Magyarországon jelenleg 500 hektáron termelnek energianádat, azonban 400 ezer hektár az a területnagyság, amire az integrátori hálózat és a logisztika megszervezése miatt minimálisan szükség lenne.
|
||
|
Eltűnhet a legnagyobb somogyi barackos Néhány éven belül eltűnhet a legnagyobb egybefüggő somogyi barackos; a lengyeltóti, ordacsehi és szőlősgyöröki - összesen 150 hektáros - ültetvény elöregedőben van, s a gazdák zömének meg sem fordul a fejében, hogy újat telepítsen.
|
||
|
Az aszály miatt drágul a kenyér Oroszországban Oroszországban az aszály nyomán a kenyér árának 10-15 százalékos emelkedésére számítanak szeptember elejére.
|
||
|
Kevés bor készülhet az idei szőlőből Magyarországon A bortermés várhatóan nem fogja elérni a 3 millió hektolitert, és belföldi piac fokozottan támaszkodik majd az import borokra - közölte a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége (MSzBSz)l.
|
||
|
A vártnál is nagyobb aszálykárok Oroszországban Oroszországban a vártnál is nagyobb károkat okozott az aszály: 12 millió hektáron, a vetési terület 27 százalékán teljesen megsemmisült a gabona, s az aszály által sújtott 37 régió közül 29-ben a kár 160 milliárd rubelre tehető.
|
||
|
Megkezdődött a szüret a Villányi borvidéken Jó minőségű, de az átlagosnál 10 százalékkal kevesebb termésre számítanak az idén a Villányi borvidéken, ahol a héten megkezdődött a szüret.
|
||
|
A Magosz szerint jogos az AKG-pályázatok érvénytelenítése A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint a Nemzeti Földalap (NFA) helyesen járt el, amikor a pályázati kiírásban szereplő feltételek hiányában nem kötötte meg a szerződéseket azokkal a gazdálkodókkal, akik az a agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programban nem rendelkeztek - közölte Jakab István, a Magosz elnöke.
|
||
|
AKG-pályázatok - Gyors döntésre lenne szükség Sürgősen dönteni kellene az érvénytelenített agrár-környezetgazdálkodási program (AKG) pályázatainak kapcsán, hiszen a gazdálkodók már a jövő évre készülnek - mondta a Baranya Megyei Agrárkamara elnöke.
|
||
|
Bizonytalanság az érvénytelenített AKG-pályázatok miatt Nagy a bizonytalanság a gazdálkodók körében a nemrégiben érvénytelenített agrár környezetgazdálkodási (AKG) programhoz kapcsolódó pályázati eljárások érvénytelenítésével kapcsolatban.
|
||
|
Gőgös szerint bajban vannak a termelők Az idén csaknem 2 millió tonna kalászos gabonával termett kevesebb, mint az elmúlt évben - mondta Gőgös Zoltán, az MSZP szakpolitikusa.
|
||
|
|
Kormányrendelet a csemege- és alanyszőlő telepítéséről Az árutermő csemegeszőlő ültetvény 1.000 négyzetméternél kisebb, míg a kísérleti csemegeszőlő ültetvény - fajtánként - 5 hektárnál nagyobb nem lehet - egyebek mellett ezt tartalmazza a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányrendelet.
|
||
|
Kevesebb lesz a szőlő Fejérben tavalyhoz képest Várhatóan mintegy 20-25 százalékkal kevesebb szőlőt szüretelhetnek idén a 2009-es évhez képest a termelők Fejér megyében a gombabetegségek kártételei miatt - mondta Domak Béla, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának növényvédelmi osztályvezetője.
|
||
|
Megsemmisült magyar zöldség- és gyümölcstermés harmada A 2010-es teljes magyarországi zöldség- és gyümölcstermés harmada megsemmisült az idei év rendkívüli időjárása következtében, van olyan növény, amelynek az esetében a veszteség mintegy 80 százalék – mondta Szabó József, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke.
|
||
|
Bőven jut exportra is a somogyi búzából Somogyban a megye lakosságának ellátáshoz szükséges búza mennyiségének a háromszorosa termett, így a somogyi gazdálkodók bőséges export árualappal rendelkeznek és részesülhetnek a külpiaci forgalmazásból.
|
||
|
Vegyszermentes a magyar zöldség? A hivatalos magyar és uniós vizsgálati eredmények az egyik legtisztábbnak, vegyszermaradvány-mentesnek mutatják a hazai zöldséget és gyümölcsöt.
|
||
|
Zavart okozhat Amerikában a GM cukorrépa betiltása Ha jövőre nem is, de azután komoly fejtörést okozhat az amerikai édesiparnak a genetikailag módosított cukorrépa múlt héten történt betiltása - írta a The Wall Street Journal.
|
||
|
A dél-balatoni Csabagyöngyével kezdődött a szüret Európában A dél-balatoni Csabagyöngyével kezdődött a szüret Európában - mondta Varga Bálint, a badacsonyörsi Varga Pincészet tulajdonos-ügyvezetője.
|
||
|
Hatvan millió tonna alá csökken az orosz gabonatermés Hatvan millió tonna alá eshet idén az orosz gabonatermés az elmúlt időszakban tapasztalható szokatlan szárazság miatt a SovEcon agrárpiaci elemzőcég előrejelzése szerint.
|
||
|
Az országos átlagnál több búza termett Zalában Hektáronként átlagosan 4,7 tonna őszi búzát, az országos átlagnál egy tonnával többet takarítottak be idén Zala megyében - tájékoztatott Farkas Gyöngyvér, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) földművelésügyi igazgatója.
|
||
|
A kukorica a tavalyihoz hasonló, a búza csökkent Az idén várható kukoricatermés becsült mennyisége 7,4 millió tonna, nagyjából azonos a tavaly betakarított mennyiséggel, míg az idén learatott őszi búza 3,718 millió tonnás mennyisége 16 százalékkal marad el az elmúlt évitől - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
|
||
|
Befejeződött az aratás Fejérben Gyakorlatilag befejeződött az aratás Fejér megyében, a betakarítási készültség jelenleg 99 százalékos - mondta Czetnerné Kócsa Márta, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója.
|
||
|
Medvegyev: a gabonatermés 25 százaléka kiégett Dmitrij Medvegyev orosz elnök csütörtökön bejelentette, hogy Oroszország gabonatermésének 25 százalékát kiégette az aszály és a forróság, s a kritikus helyzetbe került termelőknek 35 milliárd rubel támogatást helyezett kilátásba, továbbá azt, hogy meghosszabbítják hiteleik futamidejét.
|
||
|
Ismét lefelé módosította az EU búzatermését a StrategieGrains Rövid időn belül másodszorra módosította lefelé az Európai Unió idén várható búzaterméséről szóló becslését a StrategieGrains.
|
||
|
Újabb tiltakozó a Levegő Munkacsoport állítása miatt Félrevezetőnek, tévesnek és megalapozatlan tartja a Magyar Mérnöki és Növényorvosi Kamara a Levegő Munkacsoport állítását a magyar zöldségek és gyümölcsök vegyszer-szennyezettségéről, ezért - más szakmai szervezethez hasonlóan - tiktakozik azok ellen - közölte a kamara.
|
||
|
A dinnye 30-40 százalékát még nem szedték le a termelők A dinnye 30-40 százalékát még nem szedték le a termelők, így a szezon akár szeptember közepéig is elhúzódhat - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója.
|
||
|
A FruitVeB szerint hitelrontó a Levegő Munkacsoport A Levegő Munka csoport szerint a magyar zöldségek és gyümölcsök vegyszermaradékkal szennyezettek, a szakmai szervezet, a FriutVeb azonban vitatja, hitelrontásnak tartja az állítást és fontolgatja, hogy bírósághoz fordul az ügyben.
|
||
|
Ismét lefelé módosították az orosz gabonaprognózist Az orosz mezőgazdasági minisztérium 60-65 millió tonnára módosította az idei várható gabonatermésre vonatkozó előrejelzését - jelentette be Vlagyimir Putyin kormányfő a kormány elnökségének ülésén Moszkvában.
|
||
|
Kisebb búzatermés Ukrajnában is Lefelé módosította az ukrán mezőgazdasági minisztérium az idén várható búzatermésről szóló becslését, és ugyanezt tette két független elemző intézet is.
|
||
|
Tízmilliárdos időjárási kár Szabolcsban A becslések szerint több mint tízmilliárd forintos időjárási kár érte az idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdálkodókat, ezért a nyírségi agrártermelők érdekképviseleti szervezetei azonnali kormányzati intézkedéseket sürgetnek a termelők megsegítésére.
|
||
|
Rekord búza átlaghozam Vas megyében Befejeződött a 33 ezer hektáron termelt őszi búza aratása Vas megyében; a hektáronkénti átlaghozam elérte a 4,6 tonnát, ami az elmúlt tíz év legjobb eredményének számít - mondta Márkus Antal, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) vezető főtanácsosa.
|
||
|
A FAO csökkentette búzatermés-előrejelzését Csökkentette a világ idei búzatermésére vonatkozó előrejelzését az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárása miatt.
|
||
|
Befejeződött az aratás, 3,5 millió tonna a búza Július második felében a korábbinál szárazabb és melegebb időjárásnak köszönhetően felgyorsultak az aratási munkák, amelyek augusztus első hetére lényegében befejeződtek - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) honlapján.
|
||
|
Várhatóan augusztus második felében kezdődik a szüret Az idén az újbor mennyisége 15-20 százalékkal lehet kevesebb a szokásosnál; a szüretet a szokottnál kicsit később, augusztus második felében kezdhetik meg az ültetvényeken - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára.
|
||
|
Jó minőségű a somogyi búza Jó minőségű a somogyi búza, amelynek aratásával várhatóan a héten végeznek a gazdálkodók - közölte a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
|
Az egyszerűsített foglalkoztatás végrehajtási rendeletei A kormány részletesen szabályozza az egyszerűsített foglalkoztatás telefonon történő bejelentését, míg a nemzetgazdasági miniszter az így foglalkoztatottak után fizetendő közteher bejelentési szabályait írja elő a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendeletekben.
|
||
|
Végéhez közeledik az aratás A végéhez közeledik a nyári betakarítás, a Vidékfejlesztési Minisztérium (MV) legfrissebb összegzése szerint az 1,791 millió hektáros vetésterület 88 százalékán végeztek a gazdálkodók az aratási munkákkal.
|
||
|
Egyszerűsített foglalkoztatás az idény- és alkalmi munkáknál Egyszerűsített foglalkoztatás lép hatályba augusztus elsejétől a mezőgazdasági és idegenforgalmi idénymunkákra, illetőleg az alkalmi munkákra vonatkozóan.
|
||
|
Kevesebb búza termett a tavalyinál Tolnában Csaknem tizedével kevesebb őszi búza termett Tolna megyében idén, mint 2009-ben, a Tolna Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal adatai szerint négy tonnát alig meghaladó mennyiséget takarítottak be hektáronként.
|
||
|
Romló almatermés kilátások Szabolcsban Az almát sem kímélte az elemi károk sorozata: az időjárás miatt a tavalyhoz képest 25-30 százalékos terméskieséssel, valamint jelentős minőségromlással lehet számolni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ültetvényein.
|
||
|
Idén 5,5-6,0 millió tonna kalászos gabona, repce és borsó terem Mintegy 1,79 millió hektár termőterületről 5,5-6,0 millió tonna kalászos gabona, repce és magborsó terem az idén az országban - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárügyekért felelős államtitkára az országos aratási koordinációs bizottság ülése után.
|
||
|
Az aratás négyötöde megvan Szabolcsban Csaknem nyolcvan százaléknál tart a szántóföldi növények betakarítása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a munkálatokat azonban a július 25-e óta tartó esőzés teljes egészében leállította - közölte a térségi agrárkamara titkára.
|
||
|
Nagyobb a gombafertőzöttség a búzában a tavalyinál A kedvezőtlen csapadékos időjárás miatt nagyobb a gombafertőzöttség - köztük a fuzáriumé is - a búzában mint tavaly - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.
|
||
|
Mások a szőlőkivágási támogatási szabályok A szőlőültetvény kivágásához támogatási kérelmet idén augusztus 1. és 31. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz - egyebek mellett ezt tartalmazza a vidékfejlesztési miniszter rendelete.
|
||
|
Mindjárt végeznek az aratással Fejérben Befejeződött a repce betakarítása, s az őszi búza területek mintegy 90 százalékán már végeztek az aratással Fejér megyében - mondta Czetnerné Kócsa Márta, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója.
|
||
|
|
Kevesebb lesz a szőlő Tokaj-Hegyalján Legalább harminc százalékkal kevesebb szőlő terem az idén a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, mint tavaly.
|
||
|
A gabona hetven százalékát learatták Borsodban A gabona hetven-nyolcvan százalékát már betakarították az ár- és belvíz sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplénben, a termésért kínált ár azonban alacsony, a termelési költségeket sem fedezi gazdák szerint.
|
||
|
Eltűnnek a méhek Amerikában Folytatódik az Egyesült Államokban a háziméhek évek óta tartó tömeges eltűnése, a szakemberek még mindig értetlenül állnak a jelenség előtt.
|
||
|
Gyenge volt a málnatermés Nógrádban A tavalyi mennyiségnek csak a felét takarították be idén Nógrád megyében, és a 220 tonnányi gyümölcs minősége is csak közepes - mondta Schmidt Szilárd, a felvásárló-értékesítő berkenyei Faluszövetkezet vezetője.
|
||
|
Négymillió tonna gabonát már learattak Magyarországon Jól halad az aratás: a július közepén közölt 1,5 millió tonna gabonához képest mostanra 4 millió tonna gabonát takarítottak be az országban, a búza hozama azonban jóval rosszabb a vártnál - derül ki a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) adataiból.
|
||
|
HNT: 23,8 millió euró ágazati támogatás kerülhet veszélybe jövőre A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) takarékossági intézkedése miatt jövőre mintegy 23,8 millió euró - több mint 7 milliárd forint - uniós támogatás kerülhet veszélybe a szőlő- és borágazatban.
|
||
|
A vártnál kevesebb őszi búza és repce Zalában Őszi búzából átlagosan 4,1 tonna, repcéből pedig 2,8 tonna termett hektáronként Zala megyében; a búza hektáronkénti termésátlaga 0,6 tonnával, a repce terméshozama pedig 0,4 tonnával lett kevesebb az előre becsült értéknél.
|
||
|
Adásvételi helyett termékértékesítési szerződések Adásvételi helyett termékértékesítési szerződések megkötését javasolja a növénytermesztőknek a Magyar Agrárkamara. Ezzel ugyanis elkerülhetők az esetleges fedezetvásárlások, kötbérek.
|
||
|
Vágják a vasi búzát, de csak harmada kenyérnek való Az őszi búza 20 százalékát learatták Vas megyében; a betakarított termés mindössze 30 százaléka éri el az étkezési minőséget. A napokban éjszaka esett átlagosan 18-20 milliméter csapadék - néhány területen a 60 milliméternyi - az aratást ugyan hátráltatatta egy nappal, de megmenekültek az őszi betakarítású a növények.
|
||
|
Belvízfoltok nehezítik a betakarítást Fejérben Folyamatos az aratás a Fejér megyei mezőgazdasági földterületeken, ám a belvizes helyeken csak a teljes kiszáradása után lehet a növényeket betakarítani.
|
||
|
Magyarországon várhatóan 3,5-4 millió tonna búza lesz Valamivel több mint egymillió hektár termőterületről 3,5-4 millió tonna búza betakarítása várható országosan - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárügyekért felelős államtitkára.
|
||
|
Szűkös lehet az idei dinnyetermés Magyarországon Az idén csaknem háromhetes késéssel, július 15-20 körül indul a dinnyeszezon - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója.
|
||
|
Eddig másfél millió tonna gabonát takarítottak be Magyarországon Mostanáig összesen másfél millió tonna gabonát, ebből félmillió tonna búzát takarítottak be Magyarországon - derül ki a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) adataiból.
|
||
|
Az aszály és a hideg csökkentette Kína gabonatermését Hét év után először csökkent a betakarított nyári gabona mennyisége Kínában - tájékoztatott az országos statisztikai hivatal (NBS).
|
||
|
Több mint hatvanezer hektáron aratnak Szabolcsban Összesen 62.356 hektár területen kezdődött meg a szántóföldi növények betakarítása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
|
||
|
Csökkent a mezőgazdasági termelői árak csökkenésének üteme Alaposan lelassult a mezőgazdasági termelői árak csökkenése, az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 májusában 0,6 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
|
||
|
Tizedével csökkent a szőlőültetvények területe Magyarországon 83.555 hektár területű szőlőültetvény volt 2009-ben, ez 9 százalékkal kisebb a 2001. évinél - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adataiból.
|
||
|
Rossz a málnaszezon Nógrád megyében Minőségben és mennyiségben is rossz málnaszezonra számítanak Nógrád megyében - mondta Schmidt Szilárd, a felvásárló-értékesítő berkenyei Faluszövetkezet vezetője.
|
||
|
Somogyban már vágják a búzát Somogyban néhol már megkezdődött a több mint 52 ezer hektáron termesztett őszi búza vágása és begyűjtése.
|
||
|
|
A vártnál gyengébb lesz az idei gabonatermés A betakarítás jelenlegi állása alapján már látszik, hogy a vártnál gyengébb lesz Magyarországon az idei gabonatermés.
|
||
|
Sáskahadak a kínai földeken Pusztító, nagy kiterjedésű sáskajárásra panaszkodnak Kína több területén, a rovarok által ellepett legelőket és termőterületeket a helyi hatóságok permetezéssel igyekeznek megvédeni.
|
||
|
Génmódosítás-mentes Magyarországért lobbiznak a zöldek Ötven zöld szervezet szakmai ajánlásokat készített a kormányzatnak a környezet- és természetvédelem területén - derül ki a Magyar Természetvédők Szövetsége honlapján megtalálható dokumentumból.
|
||
|
Szabolcsban 11.600 hektáron kipusztultak a növények A belvíztől, az orkánszerű széltől és a jégveréstől Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében eddig 11 ezer 600 hektáros területen pusztultak ki a mezőgazdasági növények - közölte Demendi László, a térségi agrárkamara elnöke.
|
||
|
Törvényjavaslat a Nemzeti Földalapról A működőképes családi gazdaságok kialakításának elősegítését tartalmazza egyebek mellett a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslat, amelyet a vidékfejlesztési miniszter beterjesztett a parlament elé.
|
||
|
Hosszabb a kárbejelentési határidő Nem holnapig, hanem szeptember 30-ig kell befizetniük a Kárenyhítési Alap hozzájárulását az agrártermelőknek. Így döntött a parlament, amely módosította a károk bejelentésének is határidejét: az eddigi 10 munkanap helyett 15 nap áll rendelkezésre.
|
||
|
Vis maior tájékoztató A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) közölte a részleteket a 2010. évi egységes kérelmekhez kapcsolódó árvíz és belvíz miatt bekövetkezett vis maior esemény bejelentésekkel kapcsolatos tudnivalókról.
|
||
|
Az MVH az öntözés bejelentéséről A Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásai új, 2010. január 1-től alkalmazandó előírással bővültek, a víz öntözési célú engedélyköteles felhasználásával kapcsolatban - tájékoztatott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
|
||
|
Kérhető a támogatás a nem termelő beruházásokra 2010. június elseje és június 30-a között ismét be lehet nyújtani támogatási kérelmet nem termelő mezőgazdasági beruházásokra az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) keretében.
|
||
|
Somogyban közel 1,2 milliárd forint az eddig bejelentett agrárkár Somogy megyében a felmérés jelenlegi állapota szerint mintegy 4.500 hektár károsodott a vihar és a jég miatt; a becsült kár megközelíti az 1,2 milliárd forintot - közölte Varga Gábor, a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Kipusztult háromezer hektárnyi vetés Tolnában Közel háromezer hektáron pusztult ki a vetés az ár- és belvíz miatt Tolna megye mezőgazdasági területein, és ennek kétszeresét borítja víz.
|
||
|
MOSZ: 4 millió tonna búza várható az idén Az idén mintegy 4 millió tonna búzát lehet betakarítani az országban - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára a gabonatermesztők országos választmányi ülésén.
|
||
|
Megkezdődött az aratás: jó termés várható Vasban Az őszi árpa betakarításával megkezdődött az aratás Vas megyében, kifejezetten jó termés várható.
|
||
|
A hibás talajgazdálkodás is felelős a somogyi károkért A felelőtlen talajgazdálkodás is okolható a csapadékos időjárás miatti rendkívüli somogyi károkért Tóth István, a somogyi növény- és talajvédelmi igazgatóság vezetője szerint.
|
||
|
Paradicsomtermesztésre óriási üvegház épül Turán Geotermikus energiával fűtik majd azt a 100 ezer négyzetméteres, üvegházat, amelyben a Tura mellett lévő hőforrás vizét hasznosítva évi 6000 tonnányi paradicsomot termeszthetnek.
|
||
|
|
Még pontosítani kell az agrárkárok értékét Csaknem négy és fél milliárd forint van az agrár kárenyhítési alapban, ennél azonban a kár jóval nagyobb.
|
||
|
Hitel-átütemezéssel segítené a kárt szenvedett gazdákat a VM A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tárgyalásokat kezdeményezett a bankokkal és a biztosítótársaságokkal a rendkívüli árvíz, belvíz és jégkár miatt károsult gazdák hiteleinek átütemezése érdekében.
|
||
|
Aratási helyzetkép: jelentős terméskiesés várható Az őszi búza esetében várhatóan 10 százalékot is meghaladó mértékű lehet az idén a terméskiesés - hangoztatta Czerván György, az agrárügyekért felelős vidékfejlesztési államtitkár.
|
||
|
Fél-lánctalpas gépekkel aratnának az Alföldön Az 1970-es évek óta először a betakarítás idején fél-lánctalpas gépek használatát teheti szükségessé a rendkívül felázott talaj Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
|
||
|
Leállt az őszi árpa aratása Bács-Kiskun megyében az esőzés miatt A múlt héten Bács-Kiskun megyében több helyen megkezdődött az őszi árpa betakarítása, ám a folytatásával az újabb esőzések miatt legalább egy hetet kell várni.
|
||
|
Döglött halak a Hortobágy-Berettyóban A debreceni állatifehérje-feldolgozóba szállították azt az több mint egy tonnányi haltetemet, amelyet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága munkatársai gyűjtöttek össze a Hortobágy-Berettyón.
|
||
|
Csongrád megyében minden gazdát érint a belvízkár Csongrád megyében nincs olyan gazda, akit ne sújtana a belvízkár; a megyében mintegy 200 ezer hektár károsodott, folyamatosan mintegy 20 ezer hektárt borít víz.
|
||
|
Gyenge termés az ország cseresznyéskertjében Az átlagosnál nagyobb szemű, ám kevesebb és gyengébb minőségű az idei termés az ország cseresznyéskertjeként ismert Nagykörűben, ahol befejezéséhez közeledik a szüret.
|
||
|
Augusztustól élne az idénymunkás jogszabály Augusztus elsején lépne hatályba az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló új törvény, az erről szóló, Koszorús László (Fidesz) által jegyzett módosító indítványt Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága is támogatta.
|
||
|
Két hét van a parlagfű első kaszálására Június 30-ig a földterületeket használóknak, tulajdonosoknak el kell végezniük a parlagfű első kaszálását - közölte a Magyar Agrárkamara (MA).
|
||
|
Megkezdődött az út- és agrárkárok felmérése Megkezdődött az árvíz okozta károk felmérése az agráriumban, a hidakban, a vasúti vonalakon és az önkormányzati tulajdonban lévő utakon.
|
||
|
Öt és félmilliárd forint agrárkár Szabolcsban A becslések szerint 5 milliárd 482 millió forintos kár okozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mezőgazdaságában a belvíz és viharos időjárás.
|
||
|
|
2-2,5 milliárd forintnyi kár Borsodban Az előzetes felmérések alapján Borsod megyében mintegy 68,8 ezer hektáron keletkezett ár- és belvízi kár.
|
||
|
Késik a dinnyeszezon Az előző évhez képest három hetes csúszással, július 10-én kezdődik az idei dinnyeszezon - közölte a Magyar Dinnyeszövetség elnöke.
|
||
|
Intézkedések az árvíz- és belvízkárok enyhítése érdekében A kárenyhítési rendszer hatékonyságának növelése, továbbá a károsult termelők terheinek csökkentése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) számos intézkedést tesz - közölte a tárca.
|
||
|
Fazekas Sándor: földnél az államot illeti majd az elővásárlási jog A vidékfejlesztési tárca még a nyári rendkívüli parlamenti ülésszakon az Országgyűlés elé terjeszti a földtörvény módosítását, amelynek lényege: földvásárlásoknál a magyar államot illeti meg az elővásárlás joga.
|
||
|
Hétfőn lejár az állatbetegség támogatási kérelmi határidő Június 20-ig lehet benyújtani azokat a támogatási kifizetési kérelmeket, amelyek 2010 első negyedévére vonatkozóan különféle állatbetegségek és zoonózisok - azaz állatról emberre terjedő betegségek - elleni védekezés költségeit hivatottak mérsékelni - közölte a Magyar Agrárkamara (MA)
|
||
|
Fokozódott az erózió Fejér megyében Fokozta az eróziót a rendkívüli tavaszi időjárás Fejér megyében, több helyen 3-4 méteres árkok is kialakultak a szántóföldeken, s a nitrogén fokozott lemosódása miatt megnőtt a talajvíz szennyeződésének veszélye is - mondta Szabóné Kele Gabriella, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatóhelyettese.
|
||
|
Popp József a földpiacról A magyarországi földpiaci folyamatokat, a földárakat alapvetően befolyásolja, hogy 2011 után megmarad-e Magyarországon a külföldiek földvásárlási tilalma - húzta alá Popp József, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgató-helyettese.
|
||
|
Bulgária négymillió tonnás búzatermést vár az idén Bulgária 4 millió tonnás búzatermést vár az idén - nagyjából megegyezőt a tavalyival - mivel a kedvező időjárás kompenzálni tudta a vetésterület csökkenését - közölte a mezőgazdasági miniszterhelyettes.
|
||
|
Készül az új földtörvény tervezete - HÁTTÉR Készül a termőföldre vonatkozó új törvénytervezet, az anyag Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tájékoztatása szerint jelenleg "munkafázisban" van.
|
||
|
Csökkent a nyúlágazat árbevétele és a nyúlhús-fogyasztás A nyúlágazat árbevétele tavaly 23,520 millió dollárra csökkent az előző évi 23,765 millióról - mondta Juráskó Róbert, a Nyúl Terméktanács annak kapcsán, hogy kampány indul a nyúlfogyasztás ösztönzésére.
|
||
|
A marhatartók július végéig igényelhetnek támogatást A marhatenyésztők július 31-ig postázhatják anyatehén-tartással kapcsolatos támogatási igényüket - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA), hozzátéve: a támogatás létfontosságú az ágazatban dolgozók számára, nélküle biztosan veszteséges lenne a tevékenység.
|
||
|
Négymillió tonna búza betakarítása várható Mintegy négymillió tonna búzát takaríthatnak be a gazdák, az árvíz és a belvíz miatt jelentős lehet a terméskiesés - mondta az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetének igazgatója.
|
||
|
Az agrárárak 0,2 százalékkal csökkentek Az agrártermékek termelőiár-szintje január-áprilisban 0,2 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árszínvonalának 1,2 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,6 százalékos csökkenéséből adódott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
|
||
|
Kitolja a kormány a kárenyhítési befizetési határidőt A kormány úgy döntött, hogy a gazdáknak 2010. június 30. helyett 2010. szeptember 30-ig kell befizetniük a kárenyhítési alapba - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a vízkárokról beszélve.
|
||
|
Kétmilliárd forintot várnak a kárenyhítési alapba Idén több, mint 2 milliárd forint kárenyhítési hozzájárulást várnak a gazdálkodóktól, a hozzájárulásoknak június 30-ig kell beérkezniük a Nemzeti Kárenyhítési Alapba - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az AGRARHASZON.HU-val.
|
||
|
Halasztanák az agrárkár-enyhítési befizetést A jelenlegi június 30. helyett november 30-ig kellene a mezőgazdasági termelőknek megfizetniük az agrárkár-enyhítési alaphoz történő hozzájárulásukat a Gőgös Zoltán, Harangozó Gábor és Ficsor Ádám (képünkön) MSZP-s képviselők által benyújtott törvényjavaslat szerint.
|
||
|
Nehéz lesz az aratás Fejér Megyében Szinte a teljes repceállomány és sok helyen a gabona is megdőlt Fejérben, amiatt nehéz lesz az aratás – mondta Domak Béla, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának osztályvezetője.
|
||
|
Ezer somogyi roma kér őstermelői igazolványt Hozzávetőleg ezer somogyi roma jelezte, hogy meghosszabbítja őstermelői igazolványának érvényességét, illetve új kiadását kéri - közölte Varga Gábor (képünkön), a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója.
|
||
|
Akár 100 milliárdnyi is lehet az agrárkár A gyors felmérések szerint mintegy 100 milliárd forintos kár keletkezett a mezőgazdaságban, milliárdos károk vannak az erdőgazdaságban is - olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
|
||
|
|
GOSZ: az idei időjárás tragédia a termelőknek Az idei időjárás tragédia a termelőknek, mivel a terméskiesés az idén a gabonaféléknél várhatóan meghaladja majd a 30 százalékot - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke.
|
||
|
Gondban vannak a gyümölcs- és zöldségtermelők Éves szinten várhatóan mintegy 30-40 milliárd forinttal csökken a magyarországi zöldség- és gyümölcstermelő gazdálkodók termelése a válság miatt, s az országban több termelőnek gondot okozhat hitele törlesztése, ezért egy részük fel is hagyhat a termeléssel.
|
||
|
Átalakíthatják a mezőgazdasági kárenyhítési rendszert Mentesíteni kellene most a gazdaságokat, a termelőket a kárenyhítési-alapba történő befizetési kötelezettség alól, és lehetővé kellene tenni számukra a halasztott fizetést a belvizek és árvizek miatt - nyilatkozta Horváth Gábor (képünkön), a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) főtitkára.
|
||
|
Már fizetik a támogatást az induló gazdálkodóknak A hét közepén megkezdte a támogatások kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azoknak a fiatal gazdálkodóknak, akik a teljes gazdaságukat kiépítették, vagyis a támogatási kérelmükben a negyedik évre vállalt üzemméretet teljesítették.
|
||
|
Tíz-húszmilliárdos kárt okozhat az időjárás a gabonatermesztőknek Az időjárás eddig mintegy 10-20 milliárd forintos kárt okozhatott a gabonatermesztőknek az előreláthatóan több millió tonnás terméskiesés következtében, de még nem lehet látni a folyamat végét - mondta Tóth István (képünkön), a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára.
|
||
|
A kertészek 30-40 százalékos terméskiesést várnak Magyarországon a zöldség-gyümölcs ágazatban átlagosan 30-40 százalékos terméskiesésre lehet számítani az idén, emiatt várhatóan emelkedni fognak az árak - közölte Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója.
|
||
|
Több száz mezőgazdasági kárbejelentés Fejérben Több száz mezőgazdasági kárbejelentés érkezett a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságához május végig a nagy mennyiségű eső és a viharok miatt - mondta el Czetnerné Kócsa Márta (képünkön) Fejér megyei földművelésügyi igazgató.
|
||
|
Félmilliárdos az esős agrárkár Somogyban Somogyban már elérte az ötszázmillió forintot az elmúlt hetek esőzései okozta agrárkár, de a mezőgazdasági termelők vesztesége napról napra nő, késik majd a betakarítás és kérdéses a terméseredmény is.
|
||
|
Megkezdődött az általános mezőgazdasági összeírás A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megkezdte a június 21-ig tartó általános mezőgazdasági összeírást (ÁMÖ) - közölte a KSH. Az általános mezőgazdasági összeírás több, mint 2 millió háztartást érint az ország összes településén. Az összeírásra a KSH 2,65 milliárd forintot fordít. Ebből az összegből mintegy félmilliárd forintot az unió finanszíroz.
|
||
|
Belvíz a termőföldön Hajdú-Biharban Áll a víz szinte egész Hajdú-Bihar megyében a földeken, a növénykultúrák nem fejlődnek, a gazdák nem tudnak dolgozni.
|
||
|
Sok hal lesz a Tiszán Várhatóan már a jövő év második felében érzékelhető lesz a halászok és horgászok zsákmányában az a bőséges halszaporulat, mely a Tisza idén eddig tapasztalt magas vízállásának köszönhető – mondta Csoma Gábor, a folyó középső szakaszát kezelő Halász Kft. ügyvezetője.
|
||
|
Lejáró támogatási határidőre figyelmeztet az agrárkamara Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA), kertészeti ültetvények korszerűsítését segítő támogatásokra a pályázatokat péntekig lehet lehet benyújtani - közölte a Magyar Agrárkamara.
|
||
|
Somogyban védekezni kell a gyomosodás ellen Somogy megyében a májusi kiadós esőzések hatására a mezőgazdaságilag művelt területeken, így különösen a szántókon, a kertekben és a gyümölcsösökben - összesen mintegy 270 ezer hektáron erőteljes gyomosodás tapasztalható - közölte Varga Gábor, a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Tízezer munkahely szűnhet meg egyes dohányfajták betiltásával Magyarországon mintegy tízezer munkahely szűnhet meg, ha az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Dohányellenőrzési Keretegyezményének (FCTC) változásai hatályba lépnek - állítja a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (MADOSZ) közleményében.
|
||
|
|
Szerződéskötési hullám indult a földbérletpiacon Szerződéskötési hullám indult a földbérletpiacon az elmúlt hetekben, a hétvégén felálló új kormány birtokpolitikai elképzelései miatt a zömmel bérleti rendszerben gazdálkodó agrárvállalkozások igyekeznek bebiztosítani jövőbeli működésüket.
|
||
|
Sok helyen parlagon maradhat a föld Borsod-Abaúj-Zemplénben Sok helyen parlagon maradhat a föld Borsod-Abaúj-Zemplénben, ha két héten belül nem csökken a vízszint, már nem lesz érdemes újra vetni - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) megyei vezetője.
|
||
|
Igazolni kell a jogszerű földhasználatot A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a következő napokban postázza adatkérő levelét azoknak a gazdálkodóknak, akiknél a jogszerű földhasználat még igazolásra szorul - tájékoztatta az MVH az AGRARHASZON.HU-t.
|
||
|
Jelentse be a vis maior-t! A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felhívja azon gazdálkodók figyelmét, akiknél a 2010-es egységes kérelemben megjelölt területi vonatkozásban vis maior esemény történt (pl. belvíz, árvíz), hogy vis maior bejelentést kell tenniük - tájékoztatta az MVH az AGRARHASZON.HU-t.
|
||
|
Kezdődik az általános mezőgazdasági összeírás A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) június 1-21. között általános mezőgazdasági összeírást (ÁMÖ) tart - jelentette be Belyó Pál (képünkön), a KSH elnöke.
|
||
|
Érdekképviseletek kritizálják az MVH-t Rontja a magyar gazdálkodók esélyeit, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) működési zavarokkal küszködik - állítja három mezőgazdasági érdekképviseleti szervezet.
|
||
|
MgSzH: vis maiorként ismerik el a viharkárokat Az elmúlt időszak viharai, heves esőzési miatt országosan több tízezer hektár termőföld került víz alá, ezek a káresemények vis maiorként ismerhetők el, amennyiben a termelő bejelenti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) - közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH).
|
||
|
Árvízkárok A búzavetésekben várhatóan nem okoz nagy kárt, a kukorica- és napraforgótáblák viszont minden bizonnyal megsínylik a viharos, esős időjárást, s a földeket elborító vizet - mondta Láng László, az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetének tudományos osztályvezetője.
|
||
|
Sikeres kérelembeadás Különösebb gond nélkül fejeződött be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) a területalapú és több más közvetlen támogatás egységes kérelmének elektronikus benyújtása, ami most már második alkalommal volt kötelező.
|
||
|
Tízezrek a kárenyhítési rendszerben Május 17-ig adhatták postára az őstermelők az agrárkár-enyhítési rendszerbe való belépési szándék igényüket. Így véglegessé vált az a termelői kör, ami tagja a 2010. évi agrárkár-enyhítési rendszernek - tájékoztatta az AGRARHASZON.HU-t a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
|
||
|
A legtöbb kárt a felhőszakadás okozta A nagyobb biztosítókhoz eddig bejelentett kár már több milliárd forintra rúg és még legalább harmadával emelkedhet - derül ki a biztosítók tájékoztatásaiból.
|
||
|
Újabb milliárdok a fiatal mezőgazdasági termelőknek Lezárult a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához nyújtandó támogatások elbírálása, a döntés nyomán az induló gazdálkodók újabb mintegy 10 milliárd forint támogatáshoz juthatnak - tájékoztatta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az AGRARHASZON.HU-t.
|
||
|
Biotermékeket ellenőriznek mobil laboratóriumokkal A biotermesztést és termékeket ellenőrző Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. három mobil laboratóriummal ellenőrzi országszerte a biogazdálkodókat, a projekt 30 millió forintba kerül és európai uniós támogatással valósul meg - mondta Roszík Péter (képünkön), a Kft. ügyvezetője.
|
||
|
Több mint 3000 hektár földön van belvíz Fejérben Fejér megyében az előzetes becsült adatok szerint mintegy 1600 hektár szántó, továbbá mintegy 1600-1700 hektár gyep- és legelőterület érintett a belvízzel - mondta el Czetnerné Kócsa Márta (képünkön), a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője.
|
||
|
A MÁÉT egyetért az Agrya MVH kritikájával A Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Szövetség (MAÉT) - mint 11 országos agrár-érdekképviseleti szervezet szövetsége - megalapozottnak tartja és csatlakozik a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) tiltakozásával a fiatalgazda-támogatás késedelmes kifizetése miatt - közölte a MAÉT.
|
||
|
Lezárult az elektronikus kérelembeadás az MVH-nál Az idén 180 ezren, a tavalyinál 6 ezerrel kevesebben igényeltek területalapú támogatást az elmúlt évivel csaknem azonos nagyságú, 4.981.961 hektár területre, a május 17-i szankciómentes határidőig - közölte Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal sajtófőnöke.
|
||
|
Békés mezőgazdaságában nincs vészhelyzet az esőzések miatt Békés megye mezőgazdaságban egyelőre nincs vészhelyzet az elmúlt időszak csapadékos időjárása miatt - közölte a Békés Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
"Bűnbánó pentito" fizetési kedvezményt kapnak az agrártermelők A kisebb mezőgazdasági termelők kapcsán az olasz rendőrség maffia elleni küzdelmeiről vett példát a Vám- és Pénzügyőrség (VP). Ahogyan a "bűnbánó pentito"-kat sem büntetik meg úgy, ahogy érdemelnék, a magyar kistermelőket sem.
|
||
|
Kisebb búzatermésre számít az idén a FAO Az idén egy százalékkal, 675 millió tonnára mérséklődhet a globális búzatermés a tavalyihoz képest, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint.
|
||
|
Milliárdos viharkárok vannak az agrárvilágban a kamara szerint Több milliárd forintos kárt okozott a hétvégi esőzés és vihar az ország mezőgazdaságában - tájékoztatott a Magyar Agrárkamara.
|
||
|
Víz alatt a mélyebben fekvő szántók, legelők egy része Fejérben Fejér megyében május 14-e óta mintegy 100 milliméter eső esett, a mélyebben fekvő szántók és legelők egy része víz alatt áll – mondta el a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője.
|
||
|
Víz alatt a szabolcsi termőföldek Mintegy 51 ezer hektárra becsülhető az átnedvesedett termőföldek nagysága, s közel 20 ezer hektáron van belvizes borítás jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
|
||
|
Három hét múlva pénzükhöz juthatnak a fiatal gazdák Várhatóan három hét múlva a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdi azoknak a fiatal gazdálkodóknak járó pénzek kifizetését, amelynek elmaradását a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, az Agrya közleményében kifogásolta - erre Margittai Miklós, az MVH elnöke tett ígéretet.
|
||
|
A nemzeti kárenyhítési rendszer segíthet a gazdáknak A nemzeti kárenyhítési rendszer segíthet a gazdálkodóknak azokban a régiókban, ahol a mostani vihar pusztított - közölte Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára.
|
||
|
Tragikus a gazdák helyzete Borsodban, kevés a biztosítás Országszerte nehezen vetnek és nem biztosították be magukat a gazdálkodók. A belvíz miatt tragikus a gazdák helyzete Borsod-Abaúj-Zemplénben, ahol néhány mezőgazdasági területen félméteres víz áll - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) megyei vezetője.
|
||
|
|
Módosították az AKG területazonosítás határidejét Meghosszabbították az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) agrár-környezetgazdálkodási (AKG) területazonosítási kérelmek május közepén lejáró beadási határidejét június 9-ig - tájékoztatott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
|
||
|
Fertőzés fenyegeti a növényeket Szolnok megyében Az enyhe, csapadékos időjárás a szántóföldi növénykultúrákban és gyümölcsösökben is kedvez a gombabetegségek terjedésének Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője.
|
||
|
Az agrárárak 0,2 százalékkal nőttek az első negyedévben Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén az első negyedévben 0,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árszínvonalának 1,8 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,3 százalékos csökkenéséből adódott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
|
||
|
Befejeződött a tavaszi növények vetése Fejérben Május második hetéig 140 ezer hektáron befejeződött a tavaszi növények vetése Fejér megyében – mondta el Czetnerné Kócsa Márta, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője.
|
||
|
Az őstermelők hétfőig jelentkezhetnek a kárenyhítési rendszerbe Az őstermelők jövő hétfőig jelentkezhetnek a nemzeti kárenyhítési rendszerbe, amely a nem biztosítható elemi károk, tehát a belvíz-, fagy- jégeső- és aszálykárok kárenyhítésére ad lehetőséget - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara.
|
||
|
Kapják a támogatási határozatokat a fiatal gazdák A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdte a tavaly benyújtott, a fiatal gazdálkodók indulásához nyújtandó támogatásokra vonatkozó határozatok postázását - közölte Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke.
|
||
|
Csökkent a búza, nőtt a kukorica vetésterülete Tolnában Mintegy ötezer hektárral csökkent a búza, és közel nyolcezer hektárral nőtt a kukorica vetésterülete Tolnában a tavalyihoz képest a Tolna Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatásai Hivatal adatai szerint.
|
||
|
Kertészek és dohánytermesztők pénze szerkezetátalakításra Fontos döntést kell hozniuk 2010. május 15-ig a 2009-ben zöldség, gyümölcs és a dohány termelésben részt vevő gazdálkodóknak! Szerkezetátalakítási támogatásra szerezhetnek jogosultságot, amennyiben a határidőig erre bejelentkeznek.
|
||
|
Az egytehenes gazdát is támogatni kellene A somogyi mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója szerint az egy tehenet tartó gazdát is támogatni kellene; Varga Gábor erre lát lehetőséget a jelenleg hatályos jogszabály módosításával.
|
||
|
Pótlólagos igénybenyújtás erdősítésre A mezőgazdasági területek erdősítésére vonatkozó kifizetési kérelmeket a hónap végéig azok is benyújthatják, akik azt tavaly nem tették meg - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara tájékoztatójában.
|
||
|
Egy hétig lehet még beadni az egységes támogatási kérelmet az MVH-hoz Május 15-én lejár a területalapú és több más közvetlen támogatás egységes kérelmének április elejétől indult elektronikus benyújtási határideje a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH).
|
||
|
|
Mindjárt befejezik a vetést Szabolcsban Kedvező időjárás esetén május 20-ig befejeződhetnek a vetési munkálatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a napraforgó háromnegyede, a kukorica több mint a fele már a földekben van - közölte a térségi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vezető falugazdásza.
|
||
|
Pályázat a nem termelő mezőgazdasági beruházásokra Az idén ismét benyújtható támogatási kérelem a nem termelő mezőgazdasági beruházásokra az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) keretében - közölte Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
|
||
|
Ötszáz hektárral nőtt a cukorrépa vetésterülete Somogyban A tavalyinál ötszáz hektárral nagyobb, összesen 1.400 hektáron termelnek az idén cukorrépát Somogyban - közölte a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Százéves mélyponton a kubai cukornádtermés Több mint száz éve a leggyengébb cukornádtermést takarították be az idei szezonban Kubában: a Granma híre szerint 1905 óta nem volt ilyen katasztrofális betakarítás.
|
||
|
Kedvező kilátások a repceföldeken Az utóbbi hetek csapadékosabb és hűvösebb időjárása használt a repcének, a növények megerősödtek, s az utóbbi napokban a virágzás is beindult, a piac kiegyenlített - állapítja meg a Magyar Agrárkamara (MA) elemzésében.
|
||
|
Mindjárt vége a vetésnek Bács-Kiskunban Az őszibarackosokat ért minimális fagykárt leszámítva a szántóföldi növénykultúrák és a gyümölcsösök egyaránt jó termést ígérnek Bács-Kiskun megyében – közölte a helyi mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatója.
|
||
|
Támogatás az őshonos állatok tenyésztéséhez Támogatás igényelhető a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzéséhez május elejétől a hónap végéig - tájékoztatott a Magyar Agrárkamara.
|
||
|
Két hetük van a gazdálkodóknak a támogatások intézésére Akár komolyabb fennakadást is okozhat, hogy az agrár-környezetvédelmi (AKG) programmal kapcsolatos területazonosítási kérelmek (TAK) benyújtásával igencsak elmaradtak a termelők.
|
||
|
Lejárt az állatjóléti támogatások igénylési határideje Az állatjóléti támogatások igénylését 2010. április 30-ig lehetett postázni, azonban már csak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által jóváhagyott, új formanyomtatványon - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA).
|
||
|
Gombaüzlet készül Bedőn Részben saját forrásból, részben pályázati támogatásból hoznak létre csiperkegombát termesztő telepet Bedőn
|
||
|
Kevés pénzt kapnak a gyapjúért a gazdák Csak a nyírásra elegendő pénzt kapnak a gyapjúért a gazdák: a felvásárlók kilogrammonként átlagosan 80 forintot fizetnek a tiszta gyapjúért - közölte a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal.
|
||
|
MVH: jelszó kell az agrártámogatáshoz Becslések szerint a területalapú támogatásban részesülő gazdálkodók mintegy 20 százalékának, azaz 38 ezer ügyfélnek kell új jelszót igényelnie a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) az elektronikus igénylés idei kitöltéshez - közölte Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke.
|
||
|
Szolnok megyében jelentős vízkárok A repcében és az őszi búzában már biztosan jelentős károkat okoz a közelmúlt esőzései miatt ismét nagy területeket borító belvíz Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Meghirdetik a haszonbérleti pályázatok első ütemét Az uniós Agrár-környezetgazdálkodási programhoz (AKG) kapcsolódóan a haszonbérleti pályázatok első ütemének meghirdetéséről döntött a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
|
||
|
Gyakorlatilag kifizették a tavalyi területalapút A múlt évre rendelkezésre álló 207,3 milliárd forint területalapú támogatási keretből április 19-ig 199,2 milliárd forintot fizetett ki a gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - közölte Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke.
|
||
|
Virágzik a repce, vetik a napraforgót Vasban A napraforgó 80 százalékát már elvetették Vas megyében, és a napokban elkezdődött a kukorica vetése is - tájékoztatta Márkus Antal, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSzH) vezető főtanácsosa.
|
||
|
Még nincs biztonság az ország legnagyobb cseresznyéskertjében A telet számottevő veszteségek nélkül vészelte át az ország legnagyobb cseresznyéskertje Nagykörűben, amelynek gazdái jó termést remélnek, bár tartanak a tavaszi fagyoktól és a monília kártételétől – tudatta a község egyik legismertebb cseresznye felvásárlója és termelője.
|
||
|
Gyenge közepes év volt a méhészeknek 2009 A méhészeknek összességében gyenge közepes termésű év volt a múlt esztendő, tavaly ugyanis 22-23 ezer tonna méz készült - közölte Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. A méhészetek 2008-ban mintegy 28 ezer tonna mézet termeltek.
|
||
|
Jót tett az őszi kalászosoknak az eső Az őszi vetésű kalászos gabonák számára kedvező volt az elmúlt napok csapadékos időjárása - mondta Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) ügyvezető titkára.
|
||
|
Újabb mezőgazdasági támogatásokra lehet pályázni májusban Májusban újabb támogatásokra pályázhatnak a gazdálkodók az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) - közölte Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
|
||
|
Árt a mezőgazdaságnak az áprilisi eső Több tízezer hektár eshet ki végleg a művelés alól idén a folyamatos, illetve a csapadékosabb idő miatt újratöltődő belvíz miatt: vagy az őszi vetések kipusztulása következtében, vagy azért, mert el sem tudták kezdeni a tavaszra tervezett vetéseket - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének titkára.
|
||
|
Az amerikaiak a GM növényekről és a fenntarthatóságról A National Academy of Sciences (Nemzeti Tudományos Akadémia) először készített átfogó tanulmányt a génmódosított (GM) növények környezeti, gazdasági és társadalmi hatásairól. A tanulmány az amerikai farmerekre fókuszál, arra, hogyan befolyásolták a GM növények a farmok bevételét, gazdálkodási gyakorlatát, és a gazdálkodók személyes jólétét.
|
||
|
Támad a monília, most kell védekezni! Ahogy az utóbbi években, úgy most is a kajszi, cseresznye és meggy virágzásának idején lehűlt az idő, csapadékossá vált az időjárás. Ilyenkor támad a gyümölcsösök legnagyobb kárt okozó gombás megbetegedése, a monília – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében, mely a szőlők, gyümölcsösök gazdáinak ad aktuális tanácsokat.
|
||
|
Külföldieké a magyar termőföld ötöde? Bár a külföldiek magyarországi földvásárlási tilalmát leghamarabb 2011-ben oldja fel az Európai Bizottság, a becslések szerint a hazai termőterületek húsz százaléka már nincs magyar tulajdonban. A Fidesz-KDNP ugyanakkor megakadályozná a külföldiek földszerzését.
|
||
|
Visszaveti a szántóföldi munkát a sok eső a Bodrog- és a Taktaközben Hetekre visszaveti a mezőgazdasági munkákat a sok csapadék Borsod-Abaúj-Zemplén megye mélyebb területein, a Bodrog-, és a Taktaközben - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) megyei vezetője.
|
||
|
Az eső miatt nehezen vetik a kukoricát Somogyban Az esős időjárás jelentősen késlelteti a kukorica vetését Somogyban; alig több mint 15 százalékát vetették be a tervezett mintegy 110 ezer hektárnak, szemben az előző évekkel, amikor április közepén a vetési készültség elérte, illetve meg is haladta az 50 százalékot - közölte a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Földdel rendelkező állattenyésztők kaphatnak támogatást Idén is a tavalyihoz hasonló feltételekkel lehet igénybe venni a termeléstől elválasztott nemzeti kiegészítő, az állattenyésztéshez kötődő támogatásokat, így csak a földterülettel rendelkező állattenyésztők kaphatják meg ezeket.
|
||
|
Elvetették a tavaszi kalászosokat Zalában Befejeződött a tavaszi kalászosok - árpa, búza, zab - vetése Zala megyében - tájékoztatott Fentős János, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) igazgatóhelyettese.
|
||
|
Jól haladnak a tavaszi szántóföldi munkával Fejér megyében Befejezéséhez közelít a tavaszi árpa vetése Fejérben, a tervezett földterület mintegy 90 százalékán már végeztek a munkálatokkal – mondta Czetnerné Kócsa Márta, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője.
|
||
|
Agrárárak: +0,2 százalék februárban év/év Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén februárban 0,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 2 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké pedig 2,8 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
|
||
|
Varga Mihály: a családi gazdaságokat kell helyzetbe hozni A jövőben a családi gazdaságokat kell helyzetbe hozni, a hazai termőföldet magyar kézben kell tartani, a spekulánsok és a külföldiek birtokszerzését meg kell akadályozni - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
|
||
|
|
Több földet támad az erózió Fejér megyében Fejér megyében mintegy 15 százalékkal nőtt az erózió által veszélyeztetett mezőgazdasági földek nagysága húsz év alatt a becslések szerint – mondta Szabóné Kele Gabriella, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatóhelyettese.
|
||
|
Megkezdődött az egységes kérelembeadás az MVH-nál A hónap elején megkezdődött a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) a területalapú és több más közvetlen támogatás egységes kérelmének elektronikus benyújtása - közölte Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke.
|
||
|
Több támogatást kapnak a dohánytermelők A jogszabályi változások miatt a korábbi évekhez képest húsz százalékkal több támogatásban részesülnek idén a magyarországi dohánytermelők - közölte Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára.
|
||
|
Hiánycikk a hazai tojás Németországban Több milliárd tojást importál Németország a ketreces baromfitartás betiltása után visszaesett hazai termelés pótlására.
|
||
|
|
Meghirdette az AKG program földjeinek bérleti jogait az NVT Az uniós Agrár-környezetgazdálkodási Program (AKG) keretében haszonbérleti pályázatok meghirdetéséről döntött a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerdán - közölte az NVT.
|
||
|
Indul a termőföldért életjáradékot program ötödik üteme A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) jóváhagyta a Termőföldért életjáradékot program ötödik ütemének meghirdetéséről szóló pályázati felhívást - tájékoztatott a testület.
|
||
|
Kevesebb idő alatt kell elvégezni a gyomirtást Fejér megyében Kapacitáshiányokat idézhet elő a mezőgazdaságban a gyomok elleni védekezés Fejér megyében: a gyomok gyors fejlődése miatt az átlag 25-28 nap helyett idén – ha nem jön huzamosabb lehűlés – 20 nap alá esik a védekezés ideje.
|
||
|
Kína szenved az aszálytól Kínában több mint 24 millió ember és közel 16 millió háztáji állat gyakorlatilag nem jut vízhez, és arra kell számítani, hogy az országot sújtó súlyos aszály időben és térben is elhúzódik - közölte Liu Ning (képünkön éppen nyilatkozik a sajtónak), a kínai vízügyi tárca minisztere.
|
||
|
Teherautókon viszik az állatokat legelni Kínában Az időjárási körülmények miatt félmillió birkát és marhát költöztetnek át teherautókon az északnyugat-kínai Hszincsiang (Xinjiang) Altáj térségéből tavaszi legelőkre - közölték helyi illetékesek.
|
||
|
A tavalyi szinten várják az idei ukrán gabonatermést A jelenlegi becslések szerint Ukrajnában 46-47 millió tonna gabonát takarítanak be az idén, közel megegyezően a tavalyi 46 millió tonnával - közölte a mezőgazdasági minisztérium.
|
||
|
Csökken a cukortermelés az aszály miatt Kínában A cukortermelés 10 százalékos csökkenésére számítanak Kínában, az évszázad legsúlyosabb aszálya pusztítja a cukornád ültetvényeket a déli országrészben - közölte az iparág szakmai szervezete.
|
||
|
MVH: mi kellett az AKG támogatáshoz? Az Agrár-Környezetgazdálkodási (AKG) programok szántóföldi célprogramjai tekintetében a támogatott terület több mint kétszeresére, a támogatási összeg pedig pedig közel háromszorosára emelkedett – tájékoztatta az AGRARHASZON.HU-t Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke.
|
||
|
Tizedével csökkent a mezőgazdasági termelés tavaly A mezőgazdasági kibocsátás 1.621 milliárd forint volt 2009-ben, volumene 10 százalékkal elmaradt a kiemelkedő előző évitől - a mezőgazdasági számlarendszer (MSZR) előzetes adatai szerint -, a viszonylag kedvező 2006-hoz képest 2007-ben 11 százalékkal csökkent, 2008-ban pedig ehhez az alacsony bázishoz mérten 27 százalékkal növekedett a kibocsátás - közli honlapján a KSH.
|
||
|
Nem okozott nagyobb károkat a belvíz a vetésekben Békésben Szépen átvészelték a vetések Békésben a februári belvizet, köszönhetően annak, hogy a vízmű társulások, a vízügyi igazgatóság szakemberei, de maguk a földtulajdonosok is tisztességesen védekeztek az elöntések ellen - közölte a Békés Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Csúszik a kisajátított földek kifizetése Se pénzük, se földjük nincs azoknak a Békés megyei földtulajdonosoknak, akik eladták a 47-es főút melletti földjüket az államnak az út bővítése miatt.
|
||
|
Osztrák szinten a magyar sertésállomány Pillanatnyilag az osztrák szinten van a magyar sertések száma, azaz mintegy 3,2 milliót tesz ki - mondta Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) titkára. A szakember hozzátette: a sertések száma Magyarország uniós csatlakozásának évében, 2004-ben még 5 millió körül volt.
|
||
|
MVH: ismét igényelhető az anyajuhtartás támogatása Az anyajuhtartás támogatására az idén március 20-tól május 3-ig lehet kérelmet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) - közölte Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke.
|
||
|
A forráshiány hátráltatja leginkább a szántóföldi munkákat A tavaszi szántóföldi munkák szempontjából a belvizes területek bár nagy gondot jelentenek, az idei gabonatermést sokkal kevésbé befolyásolják, mint a fő hátráltató tényező, a gazdálkodók forráshiánya - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke.
|
||
|
Csökken a húsvéti bárányexport Az idén előreláthatóan a szokásos 180-200 ezernél mintegy 20 százalékkal kevesebb bárány kerül a külföldi piacokra Magyarországról húsvétkor - mondta Bátor Árpád, a Juh Terméktanács elnöke. A csökkenés oka főként az, hogy az idén korán van húsvét.
|
||
|
Tesztelték a kerti vetőmagokat A saláta és a petrezselyem kiskerti vetőmagok feléből nem, vagy alig kelt ki valami azon a vetőmag teszten, amelyet a Teszt plussz magazin végzett: nem, vagy alig kelt ki belőlük valami. Aki ezeket vásárolta meg és veti el, az ne reménykedjen: nem fog salátát enni, és petrezselyem zöldje vagy gyökere sem lesz a húslevesbe. (Képünk illusztráció, nem a vizsgált magok vannak rajta!)
|
||
|
Az idén kevesebb gabonát vethetnek Borsodban A rossz piaci viszonyok miatt az idén várhatóan kevesebb lesz a gabona vetésterülete Borsod-Abaúj-Zemplénben - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) megyei vezetője.
|
||
|
Szakmai egyeztetés a földvásárlási moratóriumról Szakmai egyeztetést kezdett az agrártárca az ágazat szakmai és érdekképviseleti szervezeteivel a külföldiek földvásárlási moratóriumának meghosszabbítását célzó, az unió illetékes szakbizottságai számára készülő magyar beadvány tartalmáról.
|
||
|
Kevesebb gyümölcs teremhet Magyarországon A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke szerint várhatóan kevesebb gyümölcs terem az idén, mint tavaly, de megjegyezte, hogy pontos adatokat a mintegy két hét múlva kezdődő virágzás után lehet majd tudni.
|
||
|
Hátráltatja a tavaszi szántóföldi munkákat a belvíz A gyümölcsösök metszése gyakorlatilag a befejezéséhez közeledik, a talajmunkák, a vetés előkészítések azonban – bár már itt lenne az idejük – nagyon lassan indulnak meg a belvíz, illetve a talajok magas nedvességtartalma miatt - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára.
|
||
|
Hosszabbított monitoring adatszolgáltatási határidő Hétfő, azaz ma éjfélig lehet szolgáltatni az érintettek gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések kapcsán a 2010. évi monitoring adatokat.
|
||
|
Gráf szerint modern, versenyképes mezőgazdaság épül Az elmúlt öt évben döntő lépéseket tett az ország a modern, versenyképes mezőgazdaság megteremtésének folyamatában - jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Hajdúböszörményben.
|
||
|
A szőlőültetvények több mint felét megmetszették Fejér megyében A szőlőültetvények több mint felét már megmetszették Fejér megyében, a munkálatok várhatóan március végére befejeződnek – közölte Czetnerné Kócsa Márta, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője.
|
||
|
Március végéig el kell számolni az EMVA előlegekkel Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) kapott előleggel a gazdálkodóknak 2010. március 31-ig kell elszámolniuk a Kormány 11/2010. (I. 29.) rendelete szerint. Az eredeti határidő január 31. volt.
|
||
|
Az agrárárak átlagosan 3,6 százalékkal nőttek januárban Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén januárban 3,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 7,5 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké 2,3 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
|
||
|
Március közepéig fizetik ki az agrárkárokat Március 15-ig teljesíti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az agrárkár-enyhítési rendszerben részt vevő, érintett gazdálkodók részére a kárenyhítési juttatások kifizetését - közölte Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke.
|
||
|
Mezőgazdasági összeírást végez idén a KSH A 2010. évi általános mezőgazdasági összeírásról szóló törvény értelmében a Magyar Köztársaság közigazgatási területén általános mezőgazdasági összeírást hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal. Az összeírás eszmei időpontja 2010. június 1. A jogszabály a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
|
||
|
Bizonytalanságban a meggytermelők A Magyar Meggytermelők Szövetsége szerint sokan hagytak fel tavaly a meggytermeléssel, mert ráfizetéses volt, a 2008-as 90 forint körüli felvásárlási árral szemben tavaly csak 45-50 forintot adtak a felvásárlók a gyümölcsért - mondta Hegedűs László, a Magyar Meggytermelők Szövetségének elnöke.
|
||
|
A barnarothadás növényvédelmi eszközökkel kordában tartható A magyar agrárium és növényvédelem - beleértve a gazdákat is - kellően felkészült, hogy együtt éljen és megfelelő módon keretek közt tartsa a burgonyaféléket károsító barnarothadás baktériumát.
|
||
|
A belvizes területeken a vetés 60 százaléka kipusztult A belvízzel borított, mezőgazdasági művelés alatt álló területeken a vetések 60 százaléka már kipusztult - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára.
|
||
|
Nem a vagyonkezelő hibázott az érdi gyümölcskutató átalakításánál Időben, a törvényes határidő betartásával gondoskodott a vagyonkezelő a hozzá tartozó kht-k kft-vé alakításáról, az érdi gyümölcstermesztő kutató esetében azonban a cégeljárásban történt mulasztás miatt nem jegyezte be az új társaságot a cégbíróság.
|
||
|
Veszélyben a magyar gyümölcsök génállománya Súlyos veszélybe került a magyar gyümölcsök génállománya, miután kényszer-végelszámolás alá került az érdi gyümölcstermesztési kutatóintézet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) hibájából - mondta el Font Sándor (Fidesz).
|
||
|
Még túlélhetik a vetések a belvizet Szolnok megyében Bár a jelenlegi belvízborítottság súlyos károkkal fenyegeti a gazdákat, egy kedvező időjárási fordulat a védekezéshez szükséges állami segítséggel együtt megelőzheti a komolyabb veszteségeket Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Megszűnhet a napszámosok foglalkoztatása Több tízezer alkalmi munkás foglalkoztatása és több ezer, a napszámosoknak munkát adó mezőgazdasági üzem termelő tevékenysége kerülhet veszélybe április 1-jén, mivel betarthatatlan az ekkortól hatályba lépő, az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény.
|
||
|
Baktériumos fertőzés: öntözési korlátozás Szolnok megyében A burgonyaféléket károsító barnarothadás baktériumának (Ralstonia solanacearum) jelenléte miatt az érintett növénykultúrákra vonatkozó öntözési korlátozást rendeltek el nemrégiben két vízterületen Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
|
||
|
Nem befolyásolja a belvíz a vetés kezdetét Szabolcsban A belvízi helyzet ellenére hamarosan elkezdődnek a tavaszi vetési munkálatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szántóföldi növénykultúráiban - mondta a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vezető falugazdásza.
|
||
|
Akár 22 forint pluszt is kaphatnak a tejtermelők Idén akár 20-22 forint támogatást kaphatnak a termelők tejkilogrammonként, és ha az év során tovább emelkednek a tej felvásárlási árak, az ágazat kikerülhet a mély válságból - mondta Máhr András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára.
|
||
|
Termőföldeket értékeltet fel az MNV A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által állami földek értékbecslésére kiírt közbeszerzésre 11 cég adott be ajánlatot, közülük négy nyert, összesen nettó 115 millió forint összegben - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
|
||
|
Blokádot terveznek a borsodi gazdák Blokádot szerveznek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gazdák a miskolci Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) épülete köré, amennyiben március 15-ig nem kapják meg a támogatásokat.
|
||
|
Lejárnak a szőlészeti határidők! A Magyar Agrárkamara kertészeti osztály felhívja az érintettek figyelmét, hogy április 15-ig ki kell vágni - és azt igazolni is kell - azokat a szőlőültetvényeket, amelyek megszüntetésére mintegy 3.300 termelő összesen 3,5 milliárd forintnyi támogatást kapott.
|
||
|
Tavaly 10-11 százalékkal csökkent a mezőgazdaság termelése Az előzetes adatok szerint tavaly a magyar mezőgazdaság termelése mennyiségében 10-11 százalékkal csökkent - mondta Udovecz Gábor, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója.
|
||
|
Kivételezzenek a szőlőtermelőkkel! A Magyar Agrárkamara kertészeti osztálya levélben kéri a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) vezetőitől, hogy méltányosan járjanak el a mezőgazdasági termelőkkel, akik most önrevízió keretében pótolják az elmúlt évek termékdíj bevallási és fizetési kötelezettségüket.
|
||
|
Harmadával csökkent a magyar kertészetek termelése Tavaly a korábbi évekhez képest harmadával, a tizennyolc évvel ezelőtti szintre, 2,1-2,2 millió tonnára csökkent a magyar zöldség- és gyümölcstermés mennyisége - állapították meg a Magyar Agrárkamara kertészeti osztályának legutóbbi ülésén.
|
||
|
Nagy érdeklődés az integrált szántóföldi célprogram iránt Az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programba a nagy érdeklődésre való tekintettel a korábbinál nagyobb mértékben vonták be az integrált szántóföldi célprogramot - tájékoztatott Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
|
||
|
Nyár óta félmillióval csökkenhetett a sertések száma Soha nem látott mélységben a sertésállomány, csak tavaly csaknem 800 ezerrel csökkent a hízók száma.
|
||
|
Fizeti a szőlőkivágási támogatásokat az MVH A hónap elejétől megkezdte a szőlőkivágási támogatások kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH); a támogatás teljes összege 3,5 milliárd forint, amit az előzőleg már jóváhagyott, mintegy 3.300 kivágási engedéllyel rendelkező gazdálkodónak fizetnek ki - tájékoztatott Soproni Horváth Lajos az MVH sajtófőnöke.
|
||
|
A bioteheneknek legalább 120 napot kell legelniük Amerikában Az Egyesült Államokban a biotechnológiával tartott teheneknek évente legalább 120 napot kell legelniük - közölte új szabályozásában a washingtoni agrárminisztérium.
|
||
|
|
Több százezer forintra bírságolhatják a gazdákat Mivel nem született meg időben a mezőgazdasági nehézgépjárművek közlekedési szabályának enyhítése, így a hamarosan meginduló tavaszi mezőgazdasági munkák idején az eddigi előírásokat kell betartaniuk a gazdáknak, ellenkező esetben akár több százezer forintos bírságot kell fizetniük.
|
||
|
Már most védekezni kell a belvíz ellen Kedvezőtlen esetben - azaz a hó gyors olvadásakor és a belvíz-elvezető árkok nem megfelelő állapota esetén - akár meg is duplázódhat a belvízzel elöntött, korábbi 100 ezer hektár nagysága - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára.
|
||
|
Kárenyhítési pályázatra 11 milliárd igénybejelentés A szerencsi cukorgyár bezárása miatt keletkezett gazdasági károk enyhítésére szánt 5,6 milliárd forintos keretre 11,3 milliárd forintnyi igény érkezett be a "Nemzeti diverzifikációs program" keretében meghirdetett pályázati forrásokra.
|
||
|
Az utóbbi évtized legnehezebb nádaratása a Velencei-tónál Az utóbbi évtized legnehezebb nádaratása az idei: a kedvezőtlen jégviszonyok miatt a levágásra tervezett 320 hektár nádból alig több mint 110 hektárt sikerült betakarítani - mondta Falusi Ferenc tófelügyelő.
|
||
|
Július végével lejár a szőlő-újratelepítési jog Július végéig élhetnek borszőlő-ültetvény újratelepítési jogukkal azok a gazdálkodók, akik 1996. május 1. és 2004. április 30. között engedéllyel vágták ki ültetvényeiket - tájékoztatott Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
|
||
|
Több, mint 600 milliárdos kifizetés az MVH-nál Tavaly a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 614 milliárd forintot fizetett ki a gazdálkodóknak, ez az összeg 2008-ban 402 milliárd forint volt - közölte Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke.
|
||
|
Gátolhatja a vízhiány Észak-Ausztrália mezőgazdaságát Az elkövetkező évtizedekben a súlyosbodó vízhiány keresztülhúzhatja azokat a földműveléssel kapcsolatos terveket, amelyek Észak-Ausztráliát az ország és Ázsia új éléskamrájává fejlesztenék - derül ki egy friss kutatásból.
|
||
|
Magosz: a vetőmag utáni licencdíj újabb sarc a gazdáknak A Magosz szerint a vetőmagok után a szabadalmi törvény módosítása miatt fizetendő licencdíj csak egy újabb sarcot jelent a gazdáknak, mivel azok már fizetnek jogdíjat a vetőmagok nemesítőinek, fajtaválasztási díj jogcímen.
|
||
|
Borlepárlásra csaknem egymillió euró támogatás A 2009/2010 borpiaci évben 981 ezer eurónak megfelelő forintösszeg - mintegy 270 millió forint - fordítható bor lepárlásra. Az erről szóló földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
|
||
|
Véget ér a balatoni nádaratás egy héten belül Az idei balatoni nádaratás a jég kedvező állapotának köszönhetően várhatóan egy héten belül befejeződik, a vágást az állami támogatás hiánya miatt az idén az ideálisnál jóval kisebb területen végzik - derült ki Pécseli Péternek, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség új vezetőjének beszámolójából.
|
||
|
Az őstermelők nyolcada újította meg igazolványát Szolnok megyében Jász-Nagykun-Szolnok megyében a regisztrált mintegy 16 ezer őstermelőből egyelőre alig több mint kétezren érvényesíttették igazolványukat - tájékoztatott Kiss Róbert, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatója.
|
||
|
A nemzeti hatáskörben működtetett támogatásokra 5,5 milliárd forint A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter meghatározta három, nemzeti hatáskörben működtetett támogatás konkrét keretét, összesen több mint 5,5 milliárd forint összegben. A rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
|
||
|
Vélhetően idén is csökken az őstermelők száma Bács-Kiskunban Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is kevesebb őstermelői igazolvány kiváltására, illetve megújítására lehet számítani Bács-Kiskun megyében – közölte a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója.
|
||
|
Támogatástól eshetnek el a családi gazdaságok Jelentős támogatástól eshetnek el azok a családi gazdaságok, amelyeknél elkülönül a földhasználat és az állattartás, vagyis különböző személy használja a földet és a család másik tagja foglalkozik az állattartással - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA).
|
||
|
Január helyett március végéig kell elszámolni az EMVA előleggel Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) kapott előleggel március 31-ig kell elszámolniuk a gazdáknak, az eredeti, január 31-i határidő helyett - a módosítást a legújabb Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet tartalmazza.
|
||
|
A hónap végéig igényelhetők az állatjóléti támogatások A sertés- és baromfitartók még a múlt évre is igényelhetnek támogatást állatjóléti kötelezettségeik ellentételezésére, a rendelkezésre álló teljes összeg 10 milliárd forint - hívja fel az érintettek figyelmét legfrissebb tájékoztatójában a Magyar Agrárkamara (MA).
|
||
|
Már utalják a top-up-ot a mezőgazdasági termelőknek A tavalyi évre járó területalapú támogatás nemzeti kiegészítő részét, az úgynevezett top-up támogatást január közepe óta utalja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), a gazdáknak eddig 10,286 milliárd forintot fizettek ki - közölte Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke.
|
||
|
Az idén nem gyérítik a kormoránt a Tiszán A szakhatósági engedélyek birtokában sem folytatódhat az idén az elmúlt évben a Közép-Tisza vidéken Magyarországon elsőként elindított kormorángyérítési program, mivel az érintett vadásztársaságok fellebbezést nyújtottak be ellene.
|
||
|
Gyakornok programok szerte a világon - 2010. I. félév Az Amerikai Egyesült Államokban, Dániában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Svájcban és Svédországban szervezett mezőgazdasági gyakornok-programokban lehet résztvenni.
|
||
|
GM cukorrépán dolgozik a BASF Plant Science A német BASF vegyipari konszern módosított génállományú cukorrépa fajta kifejlesztésén dolgozik. A BASF leányvállalata a Plant Science és a KWS Saat AG vetőmag forgalmazó vállalat már be is jelentette kooperációs megállapodását, az együttműködés célja 15 százalékkal magasabb hozamú cukorrépa fajta kifejlesztése.
|
||
|
Minőségi termelés kell a borpiacon Magyarország csak kifogástalan minőségű termékekkel képes helytállni a globalizálódó borpiacon - jelentette ki Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerdán Egerben, a XI. Egri Szőlészeti és Borászati Konferencián.
|
||
|
Még négy évig él a termőföld-vásárlás állami támogatása A következő években nagyjából 5 ezer gazdálkodó számolhat azzal, hogy a magyar állam támogatja földvásárlását. Erre összesen 4 milliárd forint áll rendelkezésre. Az Európai Unió mindezt külön határozatában hagyta jóvá 2010 első napjától egészen 2013. december 31-ig terjedő időszakra.
|
||
|
A válság miatt átmeneti támogatást kaphatnak az agrártermelők Legfeljebb 15 ezer euró átmeneti támogatást kaphatnak ez év végéig a mezőgazdasági termelők. A legújabb Magyar Közlönyben megjelent földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri rendelet jövő kedden lép hatályba, a pénzt még keresik rá.
|
||
|
|
A belvízes terület több mint fele szántó Az országban belvízzel borított mintegy 100 ezer hektáros terület 50-60 százaléka szántó - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára.
|
||
|
Picit csökkenő agrárárak novemberben Az agrártermékek termelői árának csökkenése 2009 novemberében az előző havi 7 százalékról 5,2 százalékra lassult az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
|
||
|
Csaknem ötödével kevesebb gabonát vágtak le Magyarországon Tavaly 17,8 százalékkal kevesebb 11,9 millió tonna gabona termett, miután búzából 22 százalékkal csökkent a termés 4,4 millió tonnára, a kukorica termés 15 százalékkal volt kevesebb és 7,5 millió tonnát tett ki.
|
||
|
Változott az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos szabályozás Változott az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos szabályozás – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara. 2010. január 1-től az mezőgazdasági őstermelői igazolvány kiállításáért eljárási díjat kell fizetni.
|
||
|
Az időjárás még nem sokkolja a növénytermesztőket Az időjárás - érzékelhető - szélsőségessége ellenére sem veszélyeztette eddig jelentősen a szántóföldi növényeket - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára.
|
||
|
FruitVeB: szakmaközi büdzsé kellene a zöldség-gyümölcs ágazatban A zöldség-gyümölcs ágazat számára egy évi 5-10 milliárd forintos szakmaközi büdzsé létrehozását tartja szükségesnek a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB). Mártonffy Béla, a FruitVeB ügyvezető igazgatója elmondta: meg kellene oldani az ágazati önfinanszírozást is.
|
||
|
Kevesebb lett a magyar bor 2009-ben Az éves átlagnál valamivel kevesebb, 3-3,5 millió hektoliter bor érik a pincékben a 2009-es szüretet követően, miközben a hazai borfogyasztás egyes becslések szerint átlagosan évente 3 millió hektoliter.
|
||
|
Idén átlagosan több, mint 20 százalékkal kevesebb volt a termés Az idén a szántóföldi növények esetében átlagosan több, mint 20 százalékkal kevesebb volt a termés, mint tavaly - közölte Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára.
|
||
|
|
MVH: csaknem 600 milliárd forintos kifizetés az idén Ebben az évben a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) csaknem 600 milliárd forintot fizetett ki a gazdálkodóknak - mondta Margittai Miklós, az MVH elnöke.
|
||
|
FVM: a földvásárlási moratórium kétéves meghosszabbítására van szükség Az agrárkormányzat egyetért az MSZP frakció agrármunkacsoportja által a hónap elején, az Országgyűlésnek benyújtott határozati javaslattal, az érvényben lévő földvásárlási moratórium kétéves meghosszabbítására.
|
||
|
Január végéig újra indítják a földért életjáradékot programot Január végéig újra beindítják a földért életjáradékot programot, amiről lényegében megállapodás született Gőgös Zoltánnak, az agrártárca államtitkárának a vagyonkezelővel folytatott tárgyalásán.
|
||
|
Alig fizetnek a disznóért, eredményes a bérhízlaltatás Néhány hét alatt 17 százalékkal csökkent a sertés felvásárlási ára Magyarországon. A sertéstenyésztők azt szeretnék elérni, hogy stabilan 300 forint fölötti kilónkénti áron vegyék át tőlük a sertést.
|
||
|
Az agráriumot kevésbé érintette a válság Az agrárgazdaságot kevésbé érintette a globális recesszió, mint más ágazatokat Magyarországon - hangsúlyozta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az ágazat idei teljesítményét értékelve.
|
||
|
Romlott a somogyi gazdák jövedelemtermelő pozíciója Somogy megye továbbra is az élen jár kukorica-, repce-, méz- és haltermelésben, noha az idén az elmúlt évtized legnagyobb jégkárát szenvedte el, és leginkább a tej-, valamint az almatermelőinek jövedelemtermelő pozíciója romlott - értékelte Varga Gábor, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója az évet.
|
||
|
Még az idén kifizetik a gazdáknak a területalapút Még az idén megkapják a gazdálkodók a 2009-ben járó területalapú támogatást - közölte Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
|
||
|
Tizenegymilliárdos támogatást kapott idén a szabolcsi agrárium Az idei évben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdálkodói huszonöt jogcímen több mint 11 milliárd forint kifizetést tudtak lehívni a közös agrárpolitikai keretösszegekből - közölte Demendi László, a megyei agrárkamara elnöke a szervezet évértékelő sajtótájékoztatóján.
|
||
|
Magas cukorfokú mustból készül jégbor A Balatonboglári borvidék első jégborához a hétvégén szüretelt szőlőből, a tradicionális jégbor-készítő pincészetek idei 35-38-as cukorfokú nedűinél is magasabb, 41 cukorfokú must készült.
|
||
|
Többlet forrás almatermelőknek További 26 millió forintot kapnak az almatermelőknek a 2009/2010-es tanévre szóló iskolagyümölcs-program finanszírozására a nemzeti keretből - tudatta Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
|
||
|
Idénymunka: kedvezőtlen az új törvény? A korábbinál kedvezőtlenebb az idénymunka az új törvényi szabályozása, az ígéretek ellenére nem könnyíti az adminisztrációs és járulékterheket sem - mondta Szabó József, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke.
|
||
|
Somogy élen jár a kukoricatermesztésben Kukoricából Somogyban 7,3 tonna/hektár, azaz átlagon felüli lett a terméshozam, és az össztermés meghaladta a 738 ezer tonnát, ezzel a megye továbbra is az ország legjelentősebb tengeri termőtája - közölte Varga Gábor, a Somogy megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Csökken a növénytermesztési idénymunka adminisztrációja A korábbi 5 nap helyett kizárólag a 30 egybefüggő napot meghaladó növénytermesztési idénymunkára kötelező írásbeli munkaszerződést kötni jövő év áprilisától - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM).
|
||
|
Befejeződött az őszi növénykultúrák vetése Fejér megyében Befejeződött az őszi kultúrák vetése Fejér megyében, az őszi mélyszántás pedig jelenleg több mint 90 százalékos készültségű – közölte a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője.
|
||
|
A mezőgazdasági termelői árak 7 százalékkal estek októberben Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 októberében 7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
|
||
|
Mi a szöszt akar Krausz? Újjáélesztené a közösségi termelés kultúráját? Újjá kell éleszteni a közösségi termelés kultúráját Magyarországon, mivel az a 90-es évek elején teljesen megszűnt - mondta el Krausz Tamás történész a közösségi termelők országos értekezletén.
|
||
|
Több milliárdos az igény öntözésfejlesztés támogatására Összesen több mint 15,5 milliárd forint támogatást igényeltek a gazdálkodók a most lezárult öntözés, melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez - közölte Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
|
||
|
Tovább pályázhatnak támogatásért a bezárt cukorgyárak térségei Az eredeti határidőnél egy hónappal tovább, 2009. január 15-ig pályázhat foglalkoztatási támogatásra az elmúlt időszakban bezárt négy cukorgyár térsége - közölte Szerencs város önkormányzata.
|
||
|
Gráf: sikerült megalapozni a modern magyar mezőgazdaságot Gráf József szerint az elmúlt évek munkájának eredményeként sikerült megalapozni a modern, versenyképes magyar mezőgazdaságot.
|
||
|
A földhasználati szabályok rendezését sürgeti az agrárkamara A külföldiek földvásárlási tilalmának meghosszabbítását, a termőföldről szóló törvény átdolgozását és a földhasználati szabályok rendezését sürgeti a Magyar Agrárkamara a köztestület ülésén hozott határozatait ismertető keddi közleményében.
|
||
|
Szászországi tapasztalatok segítik az észak-alföldi almásgazdákat Magyarországon minőségi szerkezetváltozásra van szükség az almatermesztésben, amely azonban nem mehet végbe a gazdák szövetkezése, termelési-értékesítési szövetkezetek létrehozása nélkül - mondta Tabajdi Csaba MSZP EP delegációvezető a Brüsszelben megrendezett Alma Nap kiállításon elmondott megnyitóbeszédében.
|
||
|
Lassan befejeződnek a mezőgazdasági munkák A szántáson kívül gyakorlatilag minden mezőgazdasági munkával végeztek idén a gazdálkodók - tájékoztatott a Magyar Agrárkamara.
|
||
|
Lőrincz György az "Év Bortermelője" Lőrincz Györgyöt, az Egri borvidék borászát választotta a 2009-es év bortermelőjének a Magyar Bor Akadémia.
|
||
|
A géntechnológiával nemesített (GM) növények megalapozzák a környezetbarát növénytermesztést A GM növények kiátkozása helyett érdemes a globális hatásokat is értékelni. Így például a gyomirtószer-ellenálló növények lehetővé teszik a szántás nélküli agrotechnológiák alkalmazását - derül ki a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület közleményéből.
|
||
|
Befejeződött a lehalászás Somogyban Befejeződött a lehalászás Somogyban, az ország harmadik legnagyobb, csaknem háromezer hektáros tógazdasági haltermelő területén - közölte Varga Gábor, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
A novemberi enyhe időjárás nem ártott a mezőgazdaságnak A novemberi enyhe időjárás nem ártott az őszi vetéseknek, sőt inkább használt - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára.
|
||
|
Magyarország 3,5 milliárd forintot szőlőkivágásra Magyarország a 2009/2010-es borpiaci évben 3,51 milliárd forintot kap az Európai Uniótól a szőlőkivágás támogatására - közölte Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
|
||
|
GM-kutatások Szegeden - viruló növények Romániában Új növénytermesztési technológiákat alapoznak meg a géntechnológiával nemesített, ún. GM növények, használatukkal nő a termésbiztonság, csökkenhet a környezetterhelés, gazdaságossá tehető a bioenergia-termelés. Szegeden és Romániában tapasztalta ezt meg az AGRARHASZON.HU.
|
||
|
Franciaország visszaszerezte vezető helyét a bortermelésben Olaszországot megelőzve, Franciaország az idén visszaszerezte a világ legjelentősebb bortermelője címet.
|
||
|
Nem kizárt egy újabb tejtermelői demonstráció Nem kizárt egy újabb tejtermelői demonstráció sem, amennyiben a demonstrációs bizottság megbízottai nem tudnak eredményes tárgyalásokat folytatni, az agrártárca, a feldolgozók és kereskedők képviselőivel - közölte Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnökhelyettese, a demonstrációs bizottság vezetője.
|
||
|
Még 14 milliárd NDP-pénzre pályázhatnak a gazdák Még december közepéig pályázhatnak a mezőgazdasági vállalkozások a Nemzeti Diverzifikációs Program (NDP) egyes elemeire - közölte a Magyar Agrárkamara.
|
||
|
Romlottak a somogyi mezőgazdaság mutatói Ellentmondásos, piaci zavarokkal terhelt évet zár a somogyi agrárgazdaság; az elmúlt három év folyamatos jövedelemnövekedését csökkenés váltja fel - közölte Varga Gábor, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Befejezték a vetést Szabolcsban Gyakorlatilag befejeződtek az őszi vetési munkálatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a 65 ezer hektárnyi termőterületen az őszi búzát vetették a legnagyobb arányban a gazdálkodók - közölte a helyi mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vezető falugazdásza.
|
||
|
Megkezdődött a szőlőkivágási engedélyek kiadása A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdte a támogatott szőlőültetvény-kivágásokhoz az engedélyek kiadását - közölte Soproni Horváth Lajos, a (MVH) sajtófőnöke.
|
||
|
Az őszi búza 90 százalékát elvetették Zalában Az őszi búza 90 százalékát vetették el eddig Zala megyében, az őszi árpa, rozs, tritikálé vetése már befejeződött - tájékoztatott Fentős János, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) igazgatóhelyettese.
|
||
|
Csak a ténylegesen művelt terület után igényelhető támogatás Minden gazdálkodó csak a valóságban ténylegesen használt területe után igényeljen területalapú támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) - tanácsolja az érintetteknek Magyar Agrárkamara legfrissebb felhívásában.
|
||
|
Gyorsított szalmonella-mentesítés a baromfiállománynál Gyorsított program keretében mentesítik a szalmonellától a következő hónapokban a magyar baromfiállományt, elsősorban a csirkéket, Magyarországnak már csak bő egy éve van arra, hogy megfeleljen az európai uniós feltételnek.
|
||
|
A dél-dunántúli szántóföldek a legdrágábbak A hét statisztikai régió közül a legmagasabb szántó értékesítési árakat a Dél-Dunántúlon, Somogy, Tolna és Baranya megyében lehet tapasztalni.
|
||
|
Befejeződött a vetés Szolnok megyében Szokatlanul korán, már október végén befejeződött a vetés Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a helyi mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vezetője.
|
||
|
Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak szeptemberben Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 szeptemberében 11,4 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 16,3, az élő állatok és állati termékeké 3,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
|
||
|
A szőlészet-borászat érdeke a borpiaci reform Az egész magyar szőlészet-borászat érdeke az Európai Unió borpiaci reformjának végrehajtása, a szigorodó szabályozás betartása - jelentette ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.
|
||
|
Várhatóan még a héten befejeződik a szüret Tokaj-Hegyalján Várhatóan még ezen a héten befejeződik az idei szüret Tokaj-Hegyalján - mondta Marcinkó Ferenc, a tokaji borvidék hegyközségi tanácsának elnöke.
|
||
|
Drámaian csökken a sertés felvásárlási ára Drámaian csökken a sertés felvásárlási ára - figyelmeztet a Magyar Agrárkamara közleményében, amely szerint a csökkenés néhány hét alatt elérte a 15-16 százalékot.
|
||
|
Somogy: kényszerszünet és juhok Somogy megyében az elmúlt napok esős időjárása miatt pedig várhatóan több napon át szünetel a finiséhez érkező kukorica betakarítás és búza vetés - számolt be Varga Gábor, a Somogy megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Mindjárt levágják a kukoricát A kukorica 85 százalékát már betakarították Vas megyében; a 27 ezer hektáros területen 7,2 tonna volt hektáronkénti termésátlag, ami az elmúlt évek második legjobb hozama a megyében.
|
||
|
Időt nyertek a termálvizet használó kertészetek Egyelőre időt nyertek a termálvizet használó kertészetek azzal, hogy a múlt héten a köztársasági elnök aláírta a vízgazdálkodási törvényt módosító jogszabályt, amely egyedi elbírálás alapján lehetőséget ad a termálvíz-kitermelőknek, hogy a vízügyi hatóságtól egyedi felmentést kaphassanak a visszatáplálás alól.
|
||
|
Szabolcsban már nem sokáig kukoricáznak Közel felénél tart a 105 ezer hektáron termő kukorica betakarítása Szabolcs-Szatmár-Beregben, de a termés 10-15 százaléka csak jövő tavasszal kerülhet be a tárolókba - közölte Mátyás László, a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vezető falugazdásza.
|
||
|
A termelők körültekintően válasszanak vevőt! A gazdálkodók körültekintően válasszanak vevőt árujuk értékesítésekor, mert aki óvatlanul adja el termékét, esetleg pórul járhat - figyelmeztet a Magyar Agrárkamara legfrissebb összegzésében, amelyben az eladások lehetséges anomáliáira hívja fel az érintettek figyelmét.
|
||
|
Gráf: óriási növekedési tartalékok az agráriumban Az egész magyar agráriumban óriási növekedési tartalékok vannak, amit ki is kell használni a vidéki népesség megőrzése, helyben tartása és életkörülményeinek javítása érdekében is - közölte Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Keszthelyen, a tudomány napja alkalmából tartott rendezvényen.
|
||
|
Kevesebb a termés Hajdú-Biharban Hajdú-Biharban a tervezettnél 25-30 százalékkal kevesebb termést tudtak betakarítani a kalászosokból, a napraforgóból, valamint a repcéből, de a tavaszi belvíz és a későbbi aszály miatt a kukoricából is legalább 25 százalékkal kevesebb a termés.
|
||
|
Zalában kevesebb gímszarvasbikát lőttek ki Közel 670 gímszarvasbika - mintegy félszázzal kevesebb, mint az elmúlt évben - került terítékre az elmúlt két hónapban Zala megyében - tájékoztatott Lázár Attila, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati főfelügyelője.
|
||
|
Kizárás az iskolagyümölcs-programból Rendeletileg kizárta a legrászorultabb termelőket, azaz a kis- és középgazdálkodókat az agrárkormányzat a jövő év januárjában induló iskolagyümölcs-programból.
|
||
|
Hárommilliárd a zöldség-gyümölcs ágazatnak Három milliárd forinttal megemeli a kormány a zöldség-gyümölcs ágazat termelői szervezetei, az úgynevezett TÉSZ-ek támogatására tavaly év végén elindított kedvezményes forgóeszköz-hitelprogram keretét - jelentette be a kormányszóvivő.
|
||
|
Nincs kereslet a kukoricára Fejérben A kukorica 90 százalékát már betakarították Fejérben, a hektáronkénti termésátlag 7 tonna; ám nincs kereslet kukoricára - közölte a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője.
|
||
|
A FAO szerint jön az oroszországi sertéspestis A FAO arra figyelmeztetett, hogy az Európai Uniót és Kínát is veszélyezteti a Kaukázusból Oroszországba tovább terjedt afrikai sertéspestis (ASF).
|
||
|
Szárazságtűrő gabonákra van szükség a klímaváltozás miatt A mai kor elsősorban szárazságtűrő gabonát követel; a globális felmelegedésre adható válasz vagy ez, vagy az öntözés - mondta el Véha Antal, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Dél-alföldi Agártudományi Centrumának elnöke Szegeden, az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezete által támogatott konferencián.
|
||
|
Kukoricabetakarítás, hitelgondok A kukorica felét már betakarították, soha ilyen korán még ennyi nem került a magtárakba; az idén összességében jó közepes kukoricatermés várható - hangoztatta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.
|
||
|
Indiában engedélyezik a GM padlizsán termelését Az indiai Genetikai Mérnöki Engedélyezési Hivatal (GEAC) jóváhagyta a genetikailag módosított, rovar-rezisztens padlizsán kereskedelmi termesztését, ami a Monsanto Mahico engedélyes fejlesztése. A kormány végleges döntése 2010-re várható, egy az ügyben érintett felekkel tartott közös egyeztetést követően.
|
||
|
Betakarítás és aszály Somogyban A betakarítás ugyan jól halad Somogyban, az elmúlt hónapok csapadékhiánya azonban károkat okozott a megye repceültetvényeiben - nyilatkozta Varga Gábor a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Miből mennyi? - BETAKARÍTÁSI KÖRKÉP A kukorica több mint felét takarították be eddig a magyarországi termőterületekről a gazdák, a napraforgó a szója és a burgonya begyűjtése gyakorlatilag véget ért - közölte a Magyar Agrárkamara az őszi betakarításról készített legfrissebb összegzésében.
|
||
|
Akik az intervenciós felvásárlásban bíznak Végéhez közeledik a betakarítás, ám miközben az őszi káposztarepce zöme már kikelt, a jövőre várhatóan kisebb területen termő búzának még csak tizedét vetették el a gazdák - közölte a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója.
|
||
|
Támogatás kérhető az újbor lepárlásához Elsősorban a termelői csoportok jogosultak az idei újbor lepárlási támogatására a rendelkezésre álló 1 millió 850 ezer euróból, a kérelmeket november 10-től, két hónapon át lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.
|
||
|
Támogatás szőlőültetvények szerkezetátalakítására Hektáronként átlagban 12.500 euró támogatás szerezhető jövő év október 15-ig a szőlőültetvények átalakítására, az erről szóló mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszteri rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
|
||
|
Rájár a rúd Vinczére - tönkre akarják tenni? Az egy hónapja borhamisítási ügybe keveredett egri mesterborász, Vincze Béla saját pincéjéből származó borai is fennakadtak a hatóság vizsgálatán, ráadásul abból az évből, amikor az év borásza lett. Akár 3 évre eltilthatják az "egri" név használatától Vincze Bélát.
|
||
|
FAO: a világ lakosainak hatoda éhezik Az idén mintegy 100 millióval már egymilliárdra emelkedik az éhezők száma a világon, ami a Föld lakosainak hatodát jelenti, többet, mint az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kanada lakossága együttvéve.
|
||
|
FAO: növelni kell az agrárberuházásokat a fejlődő világban Fejlődő országok mezőgazdaságának évi 30 milliárd dollár befektetésre lenne szüksége, hogy az éhezők száma 2015-re a felére csökkenjen - mondta Maria Kadlecikova, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO Európáért és Közép-Ázsiáért felelős regionális képviseletének vezetője.
|
||
|
A kukorica 15 százalékát már betakarították Zalában A közel 41 ezer hektáron termelt kukorica 15 százalékát takarították be eddig Zala megyében - tájékoztatta Fentős János, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) igazgatóhelyettese. A terméshozam 7,5 tonna volt hektáronként, ami a megyében jó termésátlagot jelent.
|
||
|
Csökkenő agrártermelői árak augusztusban Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 augusztusában 11,8 százalékkal csökkent, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 16,4, az élő állatok és állati termékeké 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
|
||
|
Agrárkamara: itt az öntözésfejlesztési munkacsoport A Magyar Agrárkamara (MA) növénytermesztési osztályán belül hét taggal megalakult az öntözésfejlesztési munkacsoport azzal a céllal, hogy a klímaváltozásnak ne vesztesei, hanem nyertesei legyenek a magyar agrártermelők.
|
||
|
Tej Terméktanács: részletekben a támogatás A tejtermelők a nekik járó támogatásokat nem egy összegben, hanem részletekben és eltérő időpontokban kapják meg - hívja fel a figyelmet a Tej Terméktanács.
|
||
|
Az utóbbi évek legjobb szürete lehet az idei Az utóbbi évek legjobb szürete lehet az idei minőségi szempontból, mivel a 2009-es borok átlagminősége igen magas szintű - állítja a Varga pincészet és a Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének legfrissebb összegzése.
|
||
|
Kivágják a Csabagyöngye-ültetvények nagy részét A válság és szőlőbetegség miatt úgy döntött az ordacsehi Balaton-Agrár Zrt., hogy a területén lévő 30 hektárnyi, hungarikumnak számító Csabagyöngye szőlőültetvényt kivágja. A kivágás előkészítését külön apparátus végzi, mivel 130 részarány-tulajdonos hozzájárulását kell beszerezni.
|
||
|
Teljesen ki vannak akadva a tejesek A Tejtermelők Demonstrációs Bizottsága elítéli az agrártárca szerintük félrevezető, és félre is értett kommunikációját a bejelentett támogatási lehetőségekkel kapcsolatban. A testület szerint a kereskedők és a tejfeldolgozók is szó szerint készpénznek veszik a literenként 22-24 forintos termelői támogatást, és erre hivatkozva nem hajlandóak árat emelni.
|
||
|
Nem csökkentek a mezőgazdasági támogatások A mezőgazdasági támogatásokat a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére összességében szinten lehetett tartani az idén - jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Idén a mezőgazdaság büdzséjéből mintegy 33 milliárd forintot vontak el a gazdasági válság miatt.
|
||
|
Aszály elleni stratégiát sürgetnek a tudósok Aszály elleni stratégiát sürgetnek a hazai tudósok, úgy vélik, az Országgyűlésnek mielőbb határozatot kellene hoznia az aszály káros hatásait megelőző, a védekezést elősegítő program kidolgozására.
|
||
|
Kivágják az almafákat az elkeseredett termelők? Az igen alacsony felvásárlási árak, illetve az elmaradt kormányzati segítség miatt kivágják az almafákat az elkeseredett, jelentős veszteséget elkönyvelő termelők - közölte Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón.
|
||
|
Egyre kevesebb tojást eszünk Magyarországon a múlt évben átlagosan 270 tojást fogyasztottak, ez 1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - mondta Földi Péter, a Baromfi Terméktanács (BTT) területért felelős titkára a tojás világnapja alkalmából tartott háttérbeszélgetésen.
|
||
|
Kiváló a magyar fűszerpaprika A tavalyihoz képest idén jóval nagyobb területen termesztettek fűszerpaprikát az országban. A hazai paprika minősége kiváló, a felvásárlási árak változatosan alakulnak.
|
||
|
Bajban a balatoni szőlőtermelők Bizonyos szőlőfajtákért 32 forintot adnak az idén. Bár a Balatonboglári borvidék még a szerencsésebbek közé tartozik az országban, a szakmabeliek Somogyban is kivágási hullámra számítanak.
|
||
|
Optimista termésbecslés a kínai gabonaföldekről A természeti katasztrófák okozta károk ellenére Kína legnagyobb gabonatermesztő tartománya 50 millió tonna termésre számít - tudatta a közép-kínai Honan (Henan) kormányzatának vezető közgazdásza.
|
||
|
Megkezdődött a nagyszüret Tokaj-Hegyalján Megkezdődött a nagyszüret Tokaj-Hegyalján, szombaton benépesültek a történelmi borvidék szőlőtáblái; a hegyközségi tanács elnöke 270-280 ezer mázsa termésre számít, a kilogrammonkénti felvásárlási ár minőségtől függően 45-70 forint.
|
||
|
Kiváló a szőlő Fejérben, de nem veszik Kiváló a szőlő minősége Fejér megyében, a cukortartalom eléri a 19-21 mustfokot; ám a rendkívül alacsony árak ellenére „gyakorlatilag nincs kereslet” a szőlőre - közölte a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője.
|
||
|
Idegméreg pusztítja a fehér-tói madarakat Huszonöt madárfaj csaknem ezer példánya pusztult el a Fehér-tó területén vélhetően a botulizmust okozó baktérium miatt. Az állatok a tizenhét tóegységből álló természetvédelmi terület mintegy száz hektárán hullanak.
|
||
|
A hétvégén kezdődik a nagyszüret Tokaj-Hegyalján A kedvező időjárás miatt a szokásosnál jóval hamarabb, már a hét végén, szombaton megkezdődik az úgynevezett nagyszüret a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken.
|
||
|
Elmarad a kukorica termésátlaga a tavalyitól Tolnában A mezőgazdasági szakigazgatási hivatal adatai szerint a vetésterület egyharmadán elvégzett aratás után hektáronként több mint egy tonnával elmarad a kukorica termésátlaga a tavalyitól Tolna megyében.
|
||
|
Hamarabb kifizetik a tejtermelők jövő évi támogatását A magyar agrárkormányzat nem vár tovább, és október 16-a után előrehozza a jövőre esedékes támogatások kifizetését, miután az uniós bizottság 9 hónapja képtelen olyan változtatásokat hozni, ami segítene a tejgazdálkodókon - jelentette ki Gráf József agrárminiszter a III. Kaposvári Állattenyésztési Napokon.
|
||
|
Ellenőrzik a szüretelőket Észak-magyarországon Együttműködési megállapodás alapján 8 szakhatóság együtt végez ellenőrzéseket a szüret idején Észak-magyarországon - tájékoztatott az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának sajtószóvivője.
|
||
|
FAO: 70 százalékkal kell növelni az élelmiszertermelést 2050-re A jelenleginél mintegy 70 százalékkal több élelmiszert kell a termelni világszerte 2050-ig, figyelembe véve a Föld lakosságának várható 2,3 milliárdos bővülését és az emelkedő kereseteket.
|
||
|
Kevesebb és gyengébb minőségű az idei dohánytermés Az aszályos nyár miatt kevesebb és gyengébb minőségű dohányt takaríthatnak be az idén a gazdák, a terméskiesés mértéke eléri a 10-20 százalékot - mondta Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) elnöke.
|
||
|
Negyedével kevesebb kalászos termett 2009-ben A kalászos gabonák termésmennyisége 2009-ben az előző évhez képest 24,2 százalékkal csökkent, miközben a termőterület nagysága lényegében változatlan maradt - közölte a KSH.
|
||
|
Felértékelődhet a mezőgazdaság világgazdasági szerepe Az elmúlt években egyre nagyobb a külföldi tőke érdeklődése a mezőgazdasági lehetőségek iránt - az élelmiszeriparon túl -, ami egyértelműen az agrárium világgazdasági felértékelődését jelzi - mondta Kiss Judit, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Világgazdasági Kutatóintézetének (VKI) kutatási igazgatója az intézet konferenciáján.
|
||
|
Amerikában szeretik a biotechnológiát Az amerikai farmerek széles körben alkalmazzák a biotechnológiai növényeket, 1996-os megjelenésük óta. Főleg kukoricát, gyapotot és szója fajtákat termelnek, tudjuk meg az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium új riportjából.
|
||
|
Bejelentési kötelezettség az AKG programban Mindazoknak, akik agrár-környezetgazdálkodási támogatást kéretek és a szántóföldi célprogram-csoportba is léptek be, eleget kell tenniük a szeptember elsejétől esedékes bejelentési kötelezettségüknek - tájékoztatott Soproni Horváth Lajos, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
|
||
|
Önkormányzati és hegyközségi kölcsön a szőlőtermelőknek Ötmillió forintnyi kölcsönt nyújt az egri önkormányzat, illetve a borvidék hegyközségi tanácsa a helyi szőlőtermelőknek a szőlőpiacon kialakult krízis enyhítésére - tájékoztatott Varsányi Lajos, a hegyközségi tanács elnöke.
|
||
|
Méhbetegség miatt karantén Zalában A méhek megbetegedése miatt Zala megye tizenhét településén rendeltek el karantént, így mézet és méhészettel kapcsolatos anyagokat ezekre a területekre nem lehet sem bevinni, sem kihozni. - írta szerdai számában a Zalai Hírlap.
|
||
|
Megkezdődött a repce vetése Vas megyében Megkezdődött a repce vetése Vas megyében mintegy 18 ezer hektáron, 2 ezer hektárral nagyobb területen, mint tavaly - tájékoztatta Márkus Antal, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) vezető főtanácsosa .
|
||
|
Biztató az idei rizstermés, ám vevő egyelőre nincs Biztatónak látja a rizs idei terméskilátását Békésben a Csárdaszállási Agrár Zrt. igazgatóságának elnöke, ám vevőről egyelőre nem tudott beszámolni.
|
||
|
Megkezdődött a szüret Tokaj-Hegyalján A legkorábban érő muskotályos szőlő szedésével szombaton megkezdődött a szüret Tokaj-Hegyalján; a történelmi borvidéken összességében mintegy 350 ezer mázsa terméssel számolnak a gazdák - mondta Marcinkó Ferenc a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.
|
||
|
Fokozott ellenőrzés az őszi szezonális munkáknál Az őszi szezonális munkák idején megszaporodnak a munkaügyi ellenőrzések; a feltárt szabálytalanságokat akár húszmillió forintos bírsággal büntetheti az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) - olvasható a BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég közleményében.
|
||
|
Felemás helyzet a borászatban a válság miatt Jelentős, mintegy 20 százalékos visszaesés következett be a borászatban a válság miatt az utóbbi hónapokban - jellemezte a helyzetet Varga Bálint, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetője.
|
||
|
Mintegy 200 milliárd forint a kertészeti ágazat fejlesztésére Mintegy 200 milliárd forint áll rendelkezésre a kertészeti ágazat fejlesztésére az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program forrásaiból - mondta Bittsánszky János, a Kertészeti Tanács elnöke. A fejlesztési források fele-fele arányban származnak uniós illetve nemzeti forrásból.
|
||
|
Jó minőségű szőlőtermés, értékesítési gondokkal A szőlőtermés minden borvidéken jó minőségűnek ígérkezik, miközben a gazdák a borral teli pincék miatt értékesítési gondokkal küszködnek.
|
||
|
FVM: segítség a tejtermelőknek Az agrártárca a szorult helyzetben lévő tejtermelők megsegítésére a jövő évben mintegy 14-15 forint literenkénti támogatást kíván adni nemzeti forrásból - közölte Máhr András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára.
|
||
|
Font Sándor: nem szabadverseny a mezőgazdaság Nem alkalmazhatóak a szabadpiaci verseny szabályai a mezőgazdaságra, mivel az alapjául szolgáló termőföld nem szabadpiaci termék, így a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) is más szabályokat kellene alkalmaznia az ágazatra - mondta Font Sándor (Fidesz), az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának ülésén.
|
||
|
Szüreti gondok Hegyalján A hegyközségek termésbecslése szerint az idén mintegy 350 ezer mázsa szőlő várható a Tokaji Borvidéken, ami tizenöt százalékkal kevesebb a tavalyi mennyiségnél. Várhatóan azonban ötvenezer, a pesszimisták szerint akár százezer mázsa szőlő is a termelők nyakán maradhat idén ősszel.
|
||
|
Buknak a napraforgóval a Békés megyei gazdák Akár 60-80 ezer forintot is bukhatnak hektáronként a napraforgó termesztők Békés megyében a gyengébb termés és az alacsony felvásárlási ár miatt. A felvásárlási ár csaknem a tavalyi felére esett vissza.
|
||
|
Több mint egymillió hektár parlagon Horvátországban Több mint egymillió hektár, az összes termőföld 41 százaléka hever parlagon jelenleg Horvátországban, a Világbank felmérése szerint. A nemzetközi pénzügyi szervezet szerint az ugar magas aránya azt jelzi, hogy az agrárszektorban rendkívül gazdaságtalan a termelés.
|
||
|
Cukorrépából átlag feletti termés várható Somogyban Cukorrépából az előző évinél kétszer nagyobb területen a sokéves átlag feletti termés várható Somogyban. Összesen 880 hektáron a betakarítható termésátlag megközelíti a hektáronkénti 63 tonnát, a várható össztermés pedig valamelyest meghaladja az 55 ezer tonnát.
|
||
|
Jégesőre is jár agrár kárenyhítés A jégeső is bekerült a természeti károk közé, illetve ha a kapott kárenyhítési előleg nagyobb a végleges összegnél, akkor azt nem kell visszafizetni - egyebek mellett ezt tartalmazza a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
|
||
|
Merre jár a mezőőr Hódmezővásárhelyen? Egy Hódmezővásárhelyen bevezetett új szolgáltatásnak köszönhetően ezentúl az interneten keresztül a földhasználók is nyomon követhetik, merre járnak a mezőőrök a város 50 ezer hektáros határában.
|
||
|
Az organikus élelmiszerek "megadóztatják" a hiszékenységet Az úgynevezett organikus élelmiszerek nem egészségesebbek, mint a hagyományosan módon termelt termékek, fejtette ki tudományos bizonyítékait Alan Dangour, táplálkozási szakértő, 50 év tudományos kutatásainak eredényeire hivatkozva.
|
||
|
Gráf József az öntözésről és a juhokról Az öntözés állami szerepvállalás nélkül nem elképzelhető, hiánya komoly hátrányt jelent az ágazat fejlődését illetően más országokhoz képest. A magyar juhászat fejlesztése érdekében pedig nem elég az export növelése, a hihetetlenül alacsony belső fogyasztást is növelni kell - mondta Gráf József földművelési és vidékfejlesztési miniszter.
|
||
|
Nem lesz magyar alma? Az állam nem avatkozhat közvetlenül a piaci folyamatokba - mondta Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára annak kapcsán, hogy az Alma Terméktanács szerint az alacsony felvásárlási ár miatt megszűnés fenyegeti az almatermesztést. A gyümölcstermesztés megsegítésére 3-4 milliárd forint állami támogatásra lenne szükség.
|
||
|
Ökrökkel és bivalyokkal húzná a mezőgazdaságot Kuba A kubai kormány utasítást adott ökrök és bivalyok ezreinek beidomítására mezőgazdasági vontatásra, mert nincs elég traktor és üzemanyag, valamint pénz sincs új traktorok beszerzésére - írta a kommunista pártlap, a Granma.
|
||
|
Szeptembertől agrár-környezetgazdálkodási kötelezettségek Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás (AKG) igénybevételére az önként vállalt kötelezettségeket a gazdálkodóknak ez év szeptember 1-től kell betartaniuk.
|
||
|
Norman Borlaug az organikus gazdálkodásról A Nobel-díjas amerikai agronómus, Norman Borlaug nyilatkozik az organikus gazdálkodásról, annak környezetre és az emberi egészségre és jólétre tett hatásáról.
|
||
|
Negyedével kevesebb gabona termett Magyarországon az idén 6,49 millió tonna kalászos gabonát takarítottak be, mintegy 20-25 százalékkal kevesebbet a tavalyinál - mondta Zsigmond Richárd, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) földművelésügyi és agrár-környezetgazdálkodási igazgatóságának vezetője.
|
||
|
Aratási eredmények Somogyban és Zalában Gyakorlatilag befejeződött az aratás Somogy és Zala megyében, bár utóbbiban a búzával még nem végeztek. Somogyban a kalászosok hozama romlott a múlt évhez képest, Zalában viszont az őszi búza hektáronkénti termésátlaga 0,2 tonnával haladta meg a tavalyit.
|
||
|
Segítséget kérnek az árvizes termelők Kormányzati segítséget kérnek az árvíz miatt bajba jutott vasi termelők. Vas megyében több mint nyolcezer hektáron tette tönkre a termést az árvíz, ami közvetlenül a betakarítás előtt jött.
|
||
|
Szőlővel és borral kapcsolatos új rendeletek A borszőlő termőhelyi kataszteréről szóló, a borok eredetvédelmét szabályozó, valamint a szőlőültetvény kivágását támogató rendeletét is módosította a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Az új jogszabályok a legutóbbi Magyar Közlönyben jelentek meg.
|
||
|
Befejeződött az aratás Fejér megyében Befejeződött az aratás Fejér megyében, minden növényfaj hektáronkénti termésátlaga csökkent az egy évvel korábbiakhoz képest és a termények iránti kereslet is elmarad a tavalyitól. Erről Czetnerné Kócsa Márta, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója tájékoztatott.
|
||
|
Sok napsütés és elszórtan zápor hétfőn Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint hétfőn a napsütést a déli óráktól nyugaton, később a középső országrészben is egyre több gomolyfelhő zavarja, és elsősorban nyugaton valószínű elszórtan zápor, zivatar.
|
||
|
A szőlőkivágási támogatás augusztusban igényelhető A szőlőültetvény-kivágási támogatás iránti kérelmeket augusztusban nyújthatják be az érintettek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) - tájékoztatott az MVH.
|
||
|
A szőlőültetvények szerkezetátalakítására 3,1 milliárd A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) teljesítette a 2008/2009-es borpiaci évben, a szőlőültetvények szerkezetátalakítására jóváhagyott, közel 3,1 milliárd forint támogatás kifizetését - tájékoztatott a hivatal.
|
||
|
|
Az Agrárkamara tiltakozik a túlkapások ellen A Magyar Agrárkamara tiltakozik a túlméretes járművek közlekedését továbbra is nehezítő, esetenkénti hatósági túlkapások ellen - hangoztatta Forgács Barna, a köztestület elnöke.
|
||
|
|
Idén 25-30 százalékkal kevesebb kalászos termett Gyakorlatilag befejeződött Magyarországon a kalászosok és a repce betakarítása, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt az idén a tavalyinál mintegy 25-30 százalékkal kevesebb kalászos gabonát takaríthatnak be a termelők - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.
|
||
|
India mozdul a génmódosított élelem felé A génmódosított termések, mint a padlizsán, karfiol és paradicsom kereskedelme indul Indiában a következő három évben - mondta az ország mezőgazdasági minisztere. A miniszter céljának nevezte, hogy elősegítse néhány fontos gm növény termelését a következő három évben.
|
||
|
Finis a nyári érésű szántóföldi növényeknél A nyári betakarítású szántóföldi növények termőterületének 91 százalékáról már begyűjtötték a termést - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM). Tavaly a július végi esőzések miatt csupán augusztus közepére fejeződött be az aratás.
|
||
|
Jól halad az aratás Somogyban Jól halad az aratás Somogy megyében, az őszi árpa, a repce és a magborsó aratása befejeződött, a búzának pedig közel 80 százalékát, 197 ezer tonnát gyűjtöttek be. Erről Varga Gábor, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója tájékoztatott.
|
||
|
Fizetni kell az utántermesztett vetőmag után Augusztustól jogdíjat kell fizetni az úgynevezett utántermesztett vetőmag, vagyis a mezőgazdasági termelő által termelt és saját részre visszavetett, nem minősített vetőmag felhasználása után. A díjfizetési kötelezettség nem terheli a 20 hektárnál kisebb területen növénytermesztéssel foglalkozó termelőket.
|
||
|
Ausztria: 65 millió eurós jégkár a mezőgazdaságban Tizenötmillió eurós kárt okozott a csütörtöki jégeső az osztrák mezőgazdaságnak, és a jégviharok pusztítása az idén már összesen 65 millió euró veszteséget jelentett az ágazatnak - közölte egy osztrák biztosítótársaság.
|
||
|
Aratás Békés, Vas és Borsod megyében Hektáronként 4-4,1 tonna búzát arattak le a gazdák Békés megyében, ez közepes termésnek számít. Vas megyében a 36 ezer hektáron elvetett őszi búza egyharmadát aratták le: hektáronként 4,1 tonna búza az átlagtermés, csaknem egy tonnával kevesebb, mint az elmúlt évben.
|
||
|
Közelednek a támogatás-igénylési határidők Több, az agrártermelők számára rendelkezésre álló támogatás igénylésének határideje lejár a következő napokban - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA).
|
||
|
|
Pannon búza védjegyet hozott létre a GOSZ Pannon búza elnevezésű védjegyet hozott létre a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, hogy az extra minőségű búzát a termelők megfelelő áron tudják értékesíteni a piacon, elsősorban külföldön - mondta Vancsura József, a GOSZ elnöke.
|
||
|
30 napos pincebezárás borhamisításért! A Magyar Demokrata Fórum számára fontos hazai borok minőségének megóvása és a tisztességes borászok piaci védelme, ezért a terjedő borhamisítások ellen valóban elrettentő szankcionálási eszközt adunk a Borminősítési Igazgatóság kezébe - mondta Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő.
|
||
|
Aratási körkép A végéhez közeledik az aratás Szabolcsban, nem túl bíztató adatokkal, Csongrádban nagyon gyenge a termés, Somogyban viszont az évtized legjobb repcetermését takarították be a gazdálkodók.
|
||
|
Ki kell vágni a telepítési jog nélküli szőlőket A telepítési jog nélkül létesített szőlőültetvényeket ki kell vágni, az azokon termett szőlőt pedig le kell párolni - ezt tartalmazza "a szőlőtermelési potenciálról" címet viselő földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri rendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
|
||
|
Nő a cukorrépa-termelők nemzeti támogatása A jelenlegi tonnánkénti 4 euróról, 10 euró 58 centre emelkedik a cukorrépa-termelőket megillető nemzeti kiegészítő támogatás. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter erről szóló rendelete a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
|
||
|
FVM: vegyes minőség az árpánál és búzánál Az eddig learatott őszi árpa és búza vegyes minőségű - főként az időjárási tényezők miatt az agrártárca legutóbbi összegzése szerint. A múlt havi esőzések előtt betakarított őszi árpa minősége jó, az ezután betakarított termés minősége várhatóan gyengébb lesz a szakemberek szerint.
|
||
|
|
Indul a hazai szántóverseny idény A szántóverseny nem öncélú tevékenység, hanem mezőgazdaságunk fejlődésének alapja – mondta dr. Jóri J. István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora, a Magyar Szántóverseny Szövetség elnöke.
|
||
|
A párás meleg is ártott a szőlőtermésnek Nem kizárt, hogy szép borok "születnek" idén Baranya megye pincéiben, az viszont már biztos, hogy drágábbak lehetnek, mint a korábbi évjáratok, mert az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása több helyen megtizedelte a termést.
|
||
|
Búzából 29 százalékkal kevesebbet vár az FVM A legfrissebb termésbecslések alapján őszi búzából 29 százalékkal, őszi árpából 25 százalékkal, zabból 31 százalékkal marad el a termés az idén a tavalyitól Magyarországon.
|
||
|
Védett a nyíregyháza-császárszállási Oláh-rét Helyi védelem alá került a Nyíregyháza császárszállási városrészén található Oláh-rét - közölte Felbermann Endre, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely környezetvédelmi tanácsnoka. A ritka növény-, illetve állatfajok élőhelyét képező 97 hektáros terület kezelője a helyi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület lesz.
|
||
|
Kormányszóvivői: félidőben az aratás Félidejénél tart az aratás; a 2 millió hektárnyi terület feléről már betakarították a termést, a munkálatok várhatóan a jövő hét végére befejeződnek - jelentette be Gőgös Zoltán, a mezőgazdasági tárca államtitkára kormányszóvivői tájékoztatón.
|
||
|
Mexikó bizottságot hozott létre a GM növényekre Mexikó állam bizottságot hozott létre a Mezőgazdasági Minisztérium támogatására a GM növények termesztésével és értékesítésével foglalkozó előterjesztés kérdéseinek értékelésére. A bizottság megalakulásáról Mexikó Állam hivatalos lapja (Diario Oficial) tudósított.
|
||
|
Túlnyomóan napos idő: 27-31 fok várható Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a sok napsütés mellett keleten eleinte még megnövekedhet időnként a felhőzet, és elvétve zápor előfordulhat, majd ott is kevés lesz a felhő. Hétfőn túlnyomóan napos időre van kilátás, rövid felhős időszakokkal, csapadék nem valószínű.
|
||
|
Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Az idén január-májusban 25,9 százalékkal csökkentek mezőgazdasági termelői árak a bázishoz képest, ami a növényi termékek árszínvonalának 34,9 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 4 százalékos visszaeséséből adódott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
|
||
|
Harminc százalékkal kevesebb kalászos termett Az aszály, majd az azt felváltó esős időjárás, valamint sok helyütt a jégverés okozza, hogy a tavalyinál várhatóan mintegy 30 százalékkal kevesebb kalászos gabonafélét takarítanak be a gazdaságok - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
|
||
|
Lassan haladnak az aratással Zalában Az őszi búza és a tavaszi árpa nagy része megérett már, de az esőzések miatt csak lassan tudnak haladni a betakarítással Zala megyében. Erről Fentős János, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) igazgatóhelyettese tájékoztatott.
|
||
|
Kimagasló kajszitermés várható Somogyban Az évtized legjobb kajszitermése várható Somogy megyében. A szakemberek előzetes becslése szerint az 1.500 tonnát is meghaladhatja a termés - közölte Varga Gábor, a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Aratás helyett kármentés a baranyai földeken Nem betakarítás, hanem kármentés folyik a Baranya megyei agrárgazdálkodók földjein az elmúlt időszak időjárása miatt. A tavaszi aszályos időszak után júniusban jég és sok csapadék rontja a megyei agrárgazdálkodók terméseit.
|
||
|
Pár fok mínusz: ma 23, 28 fok lesz Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szerdán csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. Kezdetben meg több helyen lehet eső, zápor, zivatar, később már csak néhol alakulhat ki záporeső.
|
||
|
|
Záporok, zivatarok 24, 29 fok Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint kedden napközben a gyakran erősen megnövekvő felhőzetből már sokfelé számíthatunk záporra, zivatarra, helyenként jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás.
|
||
|
Több lehet a gyom a magyar termőföldeken A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendelete értelmében hétfővel módosulnak a termőföld gyommentes állapotban tartásának, illetve a talajerózió megelőzésének szabályai. A rendelet már megjelent a Magyar Közlönyben.
|
||
|
FruitVeB: konszolidálódott a dinnyepiac Az idén sikerült kiküszöbölni a dinnyepiacon a korábbi évekre jellemző zavarokat a Magyar Dinnye Szövetség, valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) együttműködésének köszönhetően - mondta Mártonffy Béla, a FruitVeB ügyvezető igazgatója.
|
||
|
Megkezdődött az aratás Borsod-Abaúj-Zemplénben Megkezdődött az aratás Borsod-Abaúj-Zemplénben, 30-40 mázsa körüli termést várnak hektáronként az őszi búzánál, a repcénél pedig a termésátlag 20-30 mázsa lehet a megyében - mondta Görcsös Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) Borsod megyei vezetője.
|
||
|
Legalább 4,4 milliárd forint lesz a kárenyhítési alapban Várhatóan legalább 4,4 milliárd forint lesz az agrár kárenyhítési alapban, azonban ez az összeg az igények függvényében és a tisztességes kárenyhítés elvének figyelembe vételével emelkedhet. Ezt Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára mondta.
|
||
|
Ötezer hektár víz alatt Vas megyében Több mint 5000 hektár mezőgazdasági terület került víz alá Vas megyében az esőzések és a Rába áradása miatt - tájékoztatott Tóth Istvánné, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) földművelésügyi igazgatója. A vízzel elárasztott földek 80-85 százalékán kalászos gabonát, kukoricát, repcét termesztettek.
|
||
|
Lengyel Zoltán: ne kelljen útvonal-engedély! A Magyar Demokrata Fórum azt kéri a kormányzat illetékeseitől, hogy - tekintettel a rendkívüli időjárásra, amely a betakarítást nehezíti - , Péter Pál napjától október végéig mentesítsen a mezőgazdasági gépek közúti mozgatása esetén az útvonal-engedély kötelezettség alól - tájékoztatott Lengyel Zoltán, a párt agrárszakértője, országgyűlési képviselő.
|
||
|
Nem lesz bogyós gyümölcs termesztés Magyarországon? Tovább zsugorodik a hazai bogyós gyümölcs termesztés, lassan hiánycikk lesz a magyar málna a piacokon. Ráadásul míg nálunk csökkent a bogyós gyümölcsök termőterülete, a szomszédok nyomulnak, jelentősen növelték a termőterületüket.
|
||
|
Egyszerre gond a vízhiány és vízbőség a Dél-Alföldön Egyszerre okoz gondot a vízhiány és a vízbőség Dél-Alföld egyes térségeiben - hangzott el az európai uniós Víz Keretirányelv alapján az Alsó-Tisza vidékére elkészített vízgyűjtő-gazdálkodási terv első változatának bemutatásán Szegeden.
|
||
|
A cseh tejesek elzárták az utat Úttorlaszokkal és forgalomlassítással tiltakoztak a tej alacsony felvásárlási ára miatt a cseh gazdák. A akcióba hét régió gazdálkodói kapcsolódtak be.
|
||
|
Sok a málna, de gyenge a minősége Nógrádban A gyenge minőség miatt nem számítanak jó málnaszezonra Nógrád megyében, ráadásul az idén az exportkereslet is csökkent - mondta Schmidt Szilárd, a felvásárló-értékesítő berkenyei Faluszövetkezet vezetője. Várhatóan 500 tonnányi málnát takarítanak be a szezonban, vagyis a mennyiséggel nincs gond, a minőséggel viszont igen - tette hozzá.
|
||
|
Somogyban csaknem egymilliárdos jégkár a termelőknél A somogyi termelők az elmúlt tíz év legnagyobb jégkárát szenvedték el a napokban. Az előzetes bejelentések és felmérések szerint főként Nagyatád, Barcs, Csurgó környékén - 20-25 település vonzáskörzetében - hozzávetőleg 800 termelőnek közel egymilliárd forint mezőgazdasági kárt okozott a jégverés - tájékoztatott Varga Gábor, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
|
||
|
Adnak 18 milliárdot a tejeseknek, januártól SPS? A tejágazat válságának enyhítésére 18 milliárd forintos programot dolgoz ki az agrártárca - jelentette be Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára a Magyar Agrárkamara (MAK) XXIII. küldöttgyűlésén.
|
||
|
Szociális földprogram és kismalac rászorulóknak Bővítette szociális támogatási formáit a szentesi képviselő testület, partnerségben a helyi vállalkozókkal: a szociális földprogram keretében haszonállatokat helyeznek ki, illetve az önkormányzat tulajdonában lévő, műveletlen földeket díjmentesen adják használatba a szociálisan rászorulóknak.
|
||
|
A hatóságok nem találtak fuzárium fertőzést A magyar és a külföldi szakhatóságok sem találtak fuzárium-toxin fertőzést a magyar gabonatermékekben az elmúlt években, illetve a napokban végzett, célzott vizsgálatok alatt - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő.
|
||
|
Fuzárium: a lakosság nincs veszélyben? A magyar lakosság nincs veszélyben amiatt, hogy egyes gabonatermékeknél határérték feletti fuzárium-toxin szennyezettségre bukkantak - hangsúlyozta Szeitzné Szabó Mária, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) főigazgatója.
|
||
|
Meggyértékesítési gondok a Jászságban A termelők költségeit sem fedezi az a felvásárlási ár, amelyet a tiszajenői meggyültetvények gazdái kaptak az eddig szüretelt gyümölcsért - mondta Puskás Béla, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei község polgármestere. Puskás maga is gazdálkodó, körülbelül négyhektáros gyümölcsöst művel.
|
||
|
A gabonatoxin nem okozott betegséget A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalnak (MÉBiH) nincs tudomása arról, hogy gabonatoxin miatt Magyarországon az utóbbi években bárki megbetegedett volna - közölte a MÉBiH a fuzárium-toxinokkal kapcsolatos tanácskozás kapcsán.
|
||
|
Az agrártárca támogatja a tejtermelők követeléseit Az agrártárca teljes mértékben támogatja a tejtermelők azon követeléseit, hogy az Európai Bizottság legalább a tevékenységük önköltségének fedezéséhez szükséges feltételeket teremtse meg - mondta Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szóvivője.
|
||
|
Meggy-értékesítési gond várható az idén is Az idén is meggy-értékesítési gond várható, a felvásárló piac alacsony áraival ezúttal is nehéz helyzetbe hozza a termelőket. Ezt Demendi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara elnöke mondta.
|
||
|
Fiatal külföldi gazdák magyar családi gazdaságoknál Az Európai Unió Leonardo Mobilitás Programja keretében tíz fiatal külföldi agrárszakember látogatott két magyarországi családi gazdaságba. Magyarországról a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA koordinálja a Leonardo Mobilitás Program Lato Quality projektjét.
|
||
|
Feloldották a zárlatot az újvárfalvi sertéstelepen Feloldották a Somogy megyei újvárfalvi sertéstelep környékén két napja elrendelt zárlatot pénteken kora délután - mondta Lövey László megyei főállatorvos. A zárlat ideje alatt a sertéstartó udvarokba idegen személy nem léphetett be, onnan élősertést és nyers húst vagy abból készült terméket nem szállíthattak ki.
|
||
|
Új borszövetség Tokaj-hegyalján A Tokaj-hegyaljai borvidék szőlész és borász egyesületei, szakmai szervezetei új szövetséget hoztak létre Tokaj-Hegyalja Fejlődéséért Szövetség néven - tájékoztatott Takács András, a szövetség ügyvivője.
|
||
|
Hétfőn egyeztetés a fuzárium-toxin szennyezettségről Hétfőn egyeztetnek az érintett magyar hatóságok a gabonának az egész Európai Unióban problémát jelentő fuzárium-toxin szennyezettségéről. A magyar hatóságok azután kezdték meg négy dél-alföldi megyében a gabonatermékek fokozott vizsgálatát, hogy Szegeden egy újságírói bejelentés nyomán fuzáriummal szennyezett termékeket találtak.
|
||
|
Nincs sertéspestis Magyarországon - Kormányszóvivői Nem sertéspestis megjelenése és terjedése miatt ölték le a mangalicákat a Somogy megyei Újvárfalva-Nadalos egyik telepén - mondta Bognár Lajos, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szakmai elnökhelyettese. Ezt Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára is leszögezte a kormányszóvivői tájékoztatón.
|
||
|
Sertéspestis gyanúja somogyi mangalicáknál Hetven mangalicát gázosítottak el sertéspestis gyanúja miatt a Somogy megyei Újvárfalva-Nadalosban, a megyei állategészségügyi igazgatóság főállatorvosa védőkörzet létesítését rendelte el - írta a Sonline.hu. Újvárfalván futótűzként terjedt a hír, hogy sertéspestises volt az állomány.
|
||
|
Viharkárok Somogyban Jelentős károkat okozott a somogyi ültetvényekben és a szántóföldeken a kedd esti viharos időjárás és a jégeső - közölte a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója. Varga Gábor szerint az előzetes adatok alapján több száz gazdálkodó területét érintő számottevő hozamkieséssel kell számolni.
|
||
|
Csökkent a dinnye termőterülete Magyarországon A tavalyi "dinnyemizéria" hatására az idén, az elmúlt évi 7.000-7.500 hektárhoz képest mintegy 10 százalékkal kevesebb területen termesztenek dinnyét a gazdálkodók - mondta Mártonffy Béla, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója
|
||
|
Kormányhatározat a szabolcsi viharkárok enyhítéséről A június 7-én Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viharkárt szenvedettek az önkormányzat útján kaphatnak készpénz támogatást, illetve anyagot a lakásuk helyreállítására, de csak akkor, ha biztosítást kötnek a házukra - az erről szóló kormányrendelet a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
|
||
|
Többet kellene öntözni Magyarországon A növénytermesztés versenyképességének megőrzéséhez legalább ötszörösére kellene növelni a jelenleg 100 ezer hektárnyi öntözött területet hazánkban, ám ehhez hiányzik a pénz, a kormányzati akarat és az érintettek összefogása - mondta a gödöllői Szent István Egyetem vízgazdálkodási professzora egy szakmai tanácskozáson.
|
||
|
Romániában nyomul a magyar agrárium Mintegy 1.000 hektár földet bérel Romániában a Dombegyházi Agrár Zrt., a társaság alapvetően kalászos gabonát, kukoricát termeszt a hozzávetőleg 30 aranykoronás minőségű romániai földeken - közölte a nagyüzem vezetője.
|
||
|
Utolsó tartalékaikat élik fel a tejtermelők A tejtermelők a túlélés érdekében már az utolsó tartalékaikat élik fel, ezért Európa több országában, így Budapesten is demonstrációt tartanak június 22-én.
|
||
|
Ellenőrzik a kölcsönös megfeleltetés előírásait E hónap elejétől már ellenőrzik a hatóságok - a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), valamint a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) - a kölcsönös megfeleltetés uniós szabályainak betartását a mezőgazdaságban - közölte a Magyar Agrárkamara.
|
||
|
Ománi érdeklődés a magyarországi rizs iránt Ománi befektetők akár 15 ezer hektáron is termeltetnének rizst Magyarországon, ezzel a jelenlegi termésterület ötszörösére nőhet; az ománi befektetők gázzal fizetnének a magyarországi rizsért - mondta Farkas János, a Csárdaszállási Agrár Zrt. igazgatóságának elnöke.
|
||
|
Jó termés a nagykörűi cseresznyésekben Egy héttel korábban kezdődött a nagy szemű cseresznyefajták szüretje a Jász-Nagykun-Szolnok megye cseresznyéskertjeként közismert Nagykörűben, a termésre az idén nem panaszkodnak a gazdák.
|
||
|
Magosz: 2 millió tonnával kevesebb őszi kalászos A Magosz szerint az aszály miatt 2 millió tonnával kevesebb lesz az idei termés őszi kalászosból, mint tavaly. Jakab István elnök elmondta: 500 ezer tonnával nagyobb csökkenéssel számolnak, mint a szaktárca, így mintegy 80 milliárd forintos veszteséget szenvednek a gazdák.
|
||
|
Megkezdődött az árpa aratása Az ország déli területein megkezdődött az árpa aratása - tájékoztatott a Magyar Agrárkamara. A köztestület közleménye szerint Szentes környékén elindultak az első kombájnok, az aszály miatt az árpa aratása azonban vegyes kilátásokkal kezdődött.
|
||
|
Csaknem 20 százalék mínusz az agrárárakban A mezőgazdasági termelői árak áprilisban 19,9 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A közlemény szerint a növényi termékek árszínvonala 27,1, az élő állatok és állati termékeké 2,0 százalékkal esett vissza.
|
||
|
Agrárárak január-április - előzetes A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a mezőgazdasági árak 2009. január-áprilisi alakulását. Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 márciusában 26,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 35,1 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké pedig 5,2 százalékkal mérséklődött.
|
||
|
Jó minőségű, aszálytűrő búzák Martonvásárról A Pannon Búzaprogram keretében létrehozott prémium csoport fajtái a magas fehérjetartalom mellett már kiváló fehérjeminőséggel is párosulnak, s exportcélokra is alkalmasak - mondta Bedő Zoltán, az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatója.
|
||
|
Demonstrálnak a tejtermelők Budapesten is A magyar tejtermelők is tiltakozást szerveznek tejpiaci helyzet javítása érdekében, tiltakozó akciójukat Budapesten, az európai uniós képviselet előtt, a luxemburgi uniós tiltakozással egy időben tartják. Erről Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára tájékoztatott.
|
||
|
Az agrártárca a jégverés kárát is enyhítené Az agrártárca a kárenyhítési alap megnyitását javasolja ahhoz, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye középső része felett vasárnap átvonult vihar jégverése után a termelők támogatást kaphassanak. Erről Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára beszélt Kótajban.
|
||
|
A baromfiágazat mérsékelt növekedésre számít az idén A baromfiágazat a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére is a felvásárlás mérsékelt, mintegy 6,5 százalékos növekedésére számít az idén - mondta Bárány László, a Baromfi Termék Tanács (BTT) eddigi, illetve a közgyűlésen újonnan megválasztott elnöke a szervezet küldöttgyűlésén.
|
||
|
Budapesti demonstrációt fontolgatnak a tejtermelők Budapesti demonstrációt fontolgatnak a tejtermelők az ágazatban hónapok óta tapasztalható válságjelenségek miatt. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmánya a héten tárgyalni fog a kialakult helyzetről.
|
||
|
MOSZ, Magosz: az aszálykár enyhítése nem lesz elég A mezőgazdasági érdekképviseletek szerint az aszály miatt kárt szenvedett gazdák gondjait a kárenyhítési alap nem tudja kellőképpen orvosolni, mivel a források nem elegendőek, és a szabályok sem teszik alkalmassá a ténylegesen bekövetkező károk enyhítésére.
|
||
|
A klímaváltozás nyertese is lehet a mezőgazdaság Annak ellenére, hogy a klímaváltozás miatt jelentősen csökkenhet egyes növények terméshozama, a megújuló energiaforrások iránti növekvő igény révén akár a klímaváltozás nyertese is lehet a mezőgazdaság - mondta Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára egy konferencián.
|
||
|
Minősített elismerés a termelői csoportoknak Az öt éven át támogatásban részesült mezőgazdasági termelői csoport kérheti, hogy minősített elismerést kapjon, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter erről szóló rendelete a Magyar Közlönyben jelent meg.
|
||
|
Kihirdették az aszály miatt a vis maior helyzetet Magyarország teljes területére vis maiornak nyilvánítja a 2009. évi aszályt a földművelésügyi miniszter, így a gazdák a területileg illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál igényelhetik az aszálykár enyhítését - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM).
|
||
|
Krízist él át az tejágazat Komoly krízist él át a tejágazat, az unió tejpiaci reformja, valamint a tej iránti kereslet csökkenése, az emiatt bekövetkezett jelentős mértékű áresés miatt - jelentette ki Máhr András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára egy tanácskozáson.
|
||
|
Nagy az aszály, ki segít? - ÖSSZEFOGLALÓ Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége elnöke szerint az aszály miatt nem lesz szükség kényszeraratásra, Font Sándor ellenzéki politikus szerint az aszály egy katasztrófa, Dékány András, az agrártárca szóvivője pedig arról beszélt, hogy az aszálykárok enyhítése napirenden van.
|
||
|
KSH: összeírják a szőlőültetvényeket Szőlőültetvény-összeírást végez a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) június 1. és szeptember 30. között. A felmérésre kijelölt minta az ország valamennyi megyéjét, azon belül 722 települést érint.
|
||
|
Agrárkamarai javaslatok az aszálykárok enyhítésére A Magyar Agrárkamara javaslatokat dolgozott ki, és juttatott el az agrárminiszterhez az aszály okozta veszteségek mérséklésére az érintett ágazatok stabilizálása érdekében - tájékoztatott a szervezet. A kamara szerint az aszály miatt kialakult helyzet nemcsak termelési, piaci probléma, hanem foglalkoztatási és szociális kérdéseket is felvet.
|
||
|
Az állattenyésztés támogatására 430 milliárd forint A hazai állattenyésztés visszaesésének megállítására összesen 430 milliárd forint fejlesztési támogatást határozott meg az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program - mondta Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára.
|
||
|
Támogatás nem termelő mezőgazdasági beruházásokra Az idén először nem termelő mezőgazdasági beruházásokra is igényelhetnek támogatást a gazdálkodók - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Erre az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) teremt lehetőséget.
|
||
|
Hamarosan igényelhető az új AKG-támogatás A termőhelyi adottságoknak megfelelő termelési szerkezet, a környezettudatos gazdálkodás és a fenntartható mezőgazdasági gyakorlat kialakítását teszi lehetővé a június 1-jétől igényelhető, új agrár-környezetgazdálkodási támogatás - közölte a Magyar Agrárkamara.
|
||
|
|
Halászati beruházási támogatások Magyarország megalkotta az ország egész területére vonatkozó Halászati Operatív Programját (HOP) - jelentette be Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára. Az Európai Halászati Alapból 2007. és 2013. között 34,8 millió euró, a nemzeti hozzájárulással kiegészülve 46,8 millió euró, azaz mintegy 13,3 milliárd forint áll rendelkezésre.
|
||
|
Nagy fejlődés előtt az orosz baromfitenyésztés Nagyszabású beruházási program indul az orosz baromfiágazatban, hogy csökkentsék az ország függőségét az importtól. A több tízmilliárd rubeles fejlesztésnek köszönhetően 2012-ben a felére csökkenhet a baromfifogyasztásban az import aránya, komoly fejfájást okozva az Egyesült Államok exportőreinek, akiknek Oroszország a legnagyobb piacuk.
|
||
|
Akár százmilliárd forintos kár is lehet az aszály miatt Akár százmilliárd forintos vagy azt meghaladó mértékű kára is lehet a magyar mezőgazdaságnak az idén az aszály miatt. Ezt Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke jelentette ki.
|
||
|
Sikeres volt az elektronikus agrárkérelem-benyújtás Sikeresen lezárult az első teljesen elektronikus kérelembenyújtási időszak, amely során a termelők kötelezően csak elektronikus módon adhatták be egységes agrártámogatási kérelmüket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Ezt Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára közölte.
|
||
|
Középhatalom vagyunk zöldség-gyümölcstermesztésben Magyarország az Európai Unióban középhatalomnak számít zöldség-gyümölcstermesztésben, az ország az unión belül a 11. helyen van zöldségtermesztésben és a 9-10. helyen a gyümölcstermesztésben.
|
||
|
Idénymunkásokkal növelné a foglalkoztatást a kormány A kormány a mezőgazdasági idénymunka támogatásával kívánja bővíteni a foglalkoztatottak körét - mondta Simon Gábor szociális és munkaügyi államtitkár. Az Út a munkához nevű program részét képező elképzelés elsősorban a rendelkezésre állási támogatásban részesülőknek, másodsorban pedig a nyilvántartott álláskeresőknek kíván munkalehetőséget biztosítani.
|
||
|
Jogkövetővé váltak a gazdák? Kevésbé kockáztatnak a mezőgazdasági munkaadók: a tavalyi ellenőrzések során kiderült, hogy nem volt több visszaélés vagy szabálytalanság a munkajog körében, mint 2007-ben. Más ágazatokról ez nem mondható el, a szigorodó ellenőrzések több szabálytalanságot derítettek fel, és növekedett a kiszabott bírságok mértéke.
|
||
|
Északkelet-Magyarország: 60-70 százalékos terméskiesés? A csapadékszegény időjárás miatt akár 60-70 százalékos terméskiesés is lehet az ország északkeleti megyéiben - mondta Görcsös Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) Borsod megyei vezetője.
|
||
|
Bács-Kiskunban jó kajszibarack termés várható Biztató képet mutatnak a gyümölcsösök Bács-Kiskun megyében, a kajszi termés akár átlagon felüli is lehet. Ezt a helyi mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatója közölte.
|
||
|
Márciusban is csökkentek az agrárárak A mezőgazdasági termelői árak márciusban 26,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH közleménye szerint a növényi termékek árszínvonala 35,1 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké pedig 5,2 százalékkal mérséklődött.
|
||
|
Ma: mezőgazdasági árak január-márciusban - előzetes A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a mezőgazdasági árak január-márciusi alakulását. Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 februárjában 27,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
|
||
|
Várhatóan tovább nő a sertés felvásárlási ára Az év hátra lévő részében akár 10-15 százalékkal is emelkedhet az élő sertés felvásárlási ára - állítja a Magyar Agrárkamara legfrissebb összegzésében. A köztestületi szakértők szerint ennek oka, hogy Magyarországon a múlt évhez képest 13 százalékkal kisebb az állomány.
|
||
|
A szőregi rózsatöveket segítő bemutatóterem nyílt A szőregi rózsatő értékesítését segítő, a rózsakertészet hagyományait bemutató létesítmény nyílt Deszken. A Tisza-Maros-szög öt településén Szeged-Szőregen, Deszken, Kübekházán, Tiszaszigeten és Újszentivánon már generációk óta, több mint száz éve foglalkoznak rózsatermesztéssel.
|
||
|
MVH: borlepárlási támogatás igényelhető Borlepárlási támogatásban részesülhetnek azok a termelők, illetve gazdálkodó szervezetek, amelyek a tavaly Magyarországon termett szőlőből általuk készített bort kereskedelmi szeszfőzdével - lepárlóüzemmel - kötött szállítási szerződés alapján lepárlásra beszállítják - tartalmazza a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) legfrissebb tájékoztatása.
|
||
|
|
Az aszály és a gyomosodás sújtja Bács-Kiskunt Az őszi és tavaszi vetések fejlődését egyaránt visszavetette a súlyosbodó aszály Bács-Kiskun megyében, mostanra pedig a burjánzásnak indult gyomok is nehezítik a gazdák helyzetét – mondta Farkas Zoltán, a helyi mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatója.
|
||
|
Jelentősen csökkent a nyerstej ára egy év alatt Egy év alatt 31 százalékkal estek a nyerstej felvásárlási árak, emiatt akár felére is csökkenhet a tejtermelés és az ágazatban 50 százalékos létszámleépítés következhet be a Magyar Agrárkamara szerint. A kamara közleménye rámutat: áprilisban a nyerstej felvásárlási árak 55-61 Ft/kg között mozogtak, a szerződött mennyiség nagyságától függően.
|
||
|
Lecsengett a termelői árrobbanás a mezőgazdaságban A mezőgazdasági termelői árak kétéves lendületes növekedése után 2008-ban 3 százalékkal csökkentek a termelői árak az ágazatban - tartalmazza a Kopint-Tárki Konjunktúrakutatási Intézet, valamint az Agrár-Európa kft. legfrissebb közös elemzése.
|
||
|
Támogatás a szőlő lepárlására Hektáronként legfeljebb 1.588 euró támogatást kaphatnak azok a gazdák, akik a múlt évben Magyarországon termett szőlőből általuk készített bort, kereskedelmi szeszfőzdével lepároltatják - az erről szóló földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri rendelet a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.
|
||
|
Állami támogatás jégeső elhárításra Szántó esetén hektáronként legfeljebb 300, szőlő és gyümölcsös esetén pedig legfeljebb 500 forint támogatás jár a jégeső elhárításra - derül ki a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendeletéből, amely a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg.
|
||
|
Magyar Agrárkamara: kevesebb káposztarepce várható Káposztarepcéből az idén - a korábbi jó kilátások ellenére - gyenge termésre számítanak a gazdálkodók, miközben a repce ára tonnánként 115 ezer forintról 85 ezer forintra csökkent. A várható hozamot most még nem kívánták megbecsülni a Magyar Agrárkamaránál, mondván: az időjárástól függően még változhat.
|
||
|
Az aszály miatt közepes termés várható búzából Békésben Az aszály miatt legfeljebb közepes gabonatermés várható Békés megyében - közölte a Békés Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vezetője. Szabó István elmondta: őszi búzából és árpából összességében 145 ezer hektáron vetettek a gazdák.
|
||
|
Agrárkamara: főként az Alföldön károsított az aszály Főként az Alföld középső és déli részein számottevő, a hozamcsökkenést okozó mértékű aszály van - olvasható a Magyar Agrárkamara legfrissebb összegzésében. Az ország egyes területein már 6-7 hete nem esett eső, vagy csak elhanyagolható mennyiségű volt a csapadék.
|
||
|
Rekord közeli gyümölcstermés a Jászságban Rekord közeli termést ígér a csapadékszegény, szokatlanul meleg időjárás Jász-Nagykun-Szolnok megyében – mondta Szatmári Géza vezető falugazdász. Rámutatott: amilyen kedvezőtlen a szántóföldi növénykultúráknak, olyan ideális a gyümölcsösöknek az elmúlt hetek időjárása.
|
||
|
Arat az aszály Jász-Nagykun-Szolnok megyében Már visszafordíthatatlan veszteségeket okozott az őszi kalászosokban és a káposztarepcében a közel két hónapja tartó csapadékhiány és a szokatlanul meleg idő Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Ezt Szatmári Géza, a helyi vezető falugazdász közölte.
|
||
|
Már nem kell fizetni tenyésztési hozzájárulást! Még mindig érkeznek befizetések a gazdálkodóktól tenyésztési hozzájárulás címén, holott a befizetési kötelezettség már januárban megszűnt. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) emlékeztet arra, hogy 2008. január 1-jével érvényét vesztette a tenyésztési hozzájárulásra vonatkozó jogszabály.
|
||
|
Összefogtak a dinnyekereskedők Dél-Békésben A tavalyi dinnyeszállítási anomáliák miatt kiszámíthatatlannak ítélik a külföldi vevők a magyarországi piacot ezért elfordultak a a magyar dinnyétől - mondta a közelmúltban megalakult Magyar Dinnye Szövetsége Közhasznú Egyesülete elnöke, Simonka György, aki maga is termelő, illetve kereskedő.
|
||
|
MVH: Eddig kevés támogatási kérelem érkezett Eddig a gazdálkodóknak csak mintegy a harmada nyújtotta be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) az egységes területalapú támogatási kérelmét, pedig a kérelmek benyújtási határideje május közepén lejár. Erre Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke hívta fel a figyelmet.
|
||
|
Roham a területalapú támogatásért Bács-Kiskunban Bár a május 15-i határidőig még bő két hét áll a gazdák rendelkezésére, már javában tart a területalapú támogatást igénylők rohama Bács-Kiskun megyében. Ezt Farkas Zoltán, a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója közölte.
|
||
|
Mérleg Somogy megye ötéves agrárgazdálkodásáról Somogy megye mezőgazdaságában az uniós közösségi agrárpolitika (CAP) differenciált fejlődést indított el, aminek következtében a növénytermesztés és az állattenyésztés aránya továbbra is kedvezőtlen, 65-35 százalékon alakul. Ezt állapította meg a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal mérlegében Varga Gábor, a hivatal főigazgatója.
|
||
|
Kevés eső hullott eddig Bács-Kiskun megyében Az aszály kialakulása előtti huszonnegyedik órában vannak a vetések Bács-Kiskun megyében. Ezt Farkas Zoltán, a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója közölte.
|
||
|
Be kell jelenteni a termőföld használatát! Földjeik aranykoronában kifejezett értékének akár ezerszeresére is büntethetik azokat a földhasználókat, akik március 15-ig nem jelentették be a termőföldhasználat megkezdését a földhivatalnál. Erre a Magyar Agrárkamara figyelmeztetett.
|
||
|
Az állattenyésztők is csak földdel kapnak támogatást Új feltételekkel lehet igénybe venni a termeléstől elválasztott állatalapú támogatásokat április elejétől: az állattenyésztők csak földterülettel együtt kaphatják meg a nemzeti kiegészítő támogatásokat - olvasható a 37/2009-es, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által áprilisban kiadott rendeletben.
|
||
|
A megszorítások nem érintik a biogazdálkodást A biogazdálkodásra elkülönített forrásokat nem érinti a kormány megszorító csomagja. Ezt Lucskai Attila, az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakreferense jelentette ki az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának hortobágyi kihelyezett ülésén.
|
||
|
Új agrárhitelek a biztonságos működésért Május 1-jétől közvetlenül is igényelhetnek forgóeszköz-hitelt a gazdálkodók szervezetei az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram keretében, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt-től.
|
||
|
|
Egri borvidék - három évre szóló termeléskorlátozás Három évre, a 2009-től 2011-ig tartó időszakra vonatkozó radikális termeléskorlátozásról döntött a védett eredetű borokhoz felhasználható szőlőfajták esetében az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa. Erről Gál Lajos, a tanács titkára tájékoztatott.
|
||
|
Változhat a bor forgalomba hozatali járuléka A jelenlegi 8 forintról 5 és 10 forintra változik a bor forgalomba hozatali járuléka, amennyiben az Országgyűlés támogatja a szőlőtermelésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosító javaslatát. Ezt a mezőgazdasági bizottság egy tartózkodással általános vitára alkalmasnak találta keddi ülésén.
|
||
|
Hűvösebb időben reménykednek a gazdálkodók A gazdálkodók hűvösebb, csapadékosabb időjárásban reménykednek, ez kedvezne most leginkább a szántóföldi növények és a gyümölcsösök további fejlődésének egyaránt. Ezt Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára mondta.
|
||
|
Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak februárban Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 februárjában 27,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 37,2 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 3,3 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
|
||
|
Jó termés várható a gyümölcsösökben A Magyar Agrárkamara szerint az idén jó termés várható a gyümölcsösökben. Amennyiben a megfelelő növényvédelmi kezeléseket elvégzik, és a tavaszi fagyok elkerülik a gyümölcsösöket, akkor a rügyek, illetve bimbók száma alapján prognosztizálható ez.
|
||
|
MVH: számítógépes rendszer-karbantartás A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) karbantartást terveznek a számítógépes rendszeren a hét végére, ezért várhatóan nem lesz elérhető a hivatal rendszere a hétvégén.
|
||
|
"Stagnáló" őstermelői igazolványok Szolnok megyében Az előző évek ezen időszakához hasonló számú őstermelői igazolványt érvényesítettek az idei első negyedévben Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Ezt a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója közölte.
|
||
|
MVH: megkezdődött az elektronikus kérelmek benyújtása A múlt héten megkezdődött az idei területalapú és több más közvetlen, valamint vidékfejlesztési támogatási kérelem elektronikus kitöltési és benyújtási időszaka a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH). Erről az MVH sajtófőnöke tájékoztatott.
|
||
|
Behozták lemaradásukat a gazdák a földeken Behozták a csapadékos március miatti lemaradásukat a gazdák a földeken, április közepére várhatóan számos termény vetése befejeződhet. Ezt a Magyar Agrárkamara közölte.
|
||
|
Agrárvállalkozók: öt nap van az adatszolgáltatásra Már csak öt napjuk van kötelezettségük teljesítésére azoknak a gazdálkodóknak, akik az EMVA, illetve az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében vettek igénybe támogatást, hogy különféle adatokat szolgáltassanak vállalkozásukról a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH).
|
||
|
Románia ötödével növelte biotermék-exportját Románia ötödével növelte tavaly az exportált biotermékek értékét, amely elérte a 100 millió eurót. Az Agerpres hírügynökség a román mezőgazdasági minisztérium illetékeseire hivatkozva közli, hogy 2008-ban Románia 129 tonna bioterméket adott el külföldön. A kivitel értéke 20 millió euróval nőtt 2007-hez viszonyítva.
|
||
|
Veszteséggel zárhatják a húsvétot a juhászatok Veszteséggel, vagy legjobb esetben is nullszaldóval zárhatják a húsvétot a juhászatok, mivel a növekvő kereslet és a forint euróval szembeni gyengülése ellenére nem tudták emelni áraikat idén. Ezt a Magyar Agrárkamara közölte.
|
||
|
Módosul a bor- és a hegyközségi törvény A bor eredetvédelmének szabályai lényegesen módosulnak ez év augusztusától az EU-ban, egyebek mellett ez indokolja a magyar bortörvény és a hegyközségi törvény módosítását. A közös keretbe foglalt törvényjavaslatot a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter terjesztette a parlament elé, a szöveg olvasható az Országgyűlés honlapján.
|
||
|
Varga Pincészet: a borászatot nem érinti a válság A Varga Pincészet értékelése szerint a magyar borászatban nincs válság. Bár az év első két hónapjában csökkent az értékesítésük tavalyhoz képest, márciusban már meghaladták az egy évvel ezelőtti forgalmat.
|
||
|
Tömeges csődtől tartanak a német tejtermelők A német tejtermelők attól tartanak, hogy a jelenlegi válságos helyzet miatt jövőre tömegesen fognak csődbe menni a gazdák. Ha nem változik a helyzet, és továbbra is alacsony, literenként 20 eurócent marad a tej felvásárlási ára, akkor a gazdaságok egyharmada fog megszűnni.
|
||
|
Országos tűzgyújtási tilalom Az utóbbi időben a csapadékmentes időjárás, valamint az emberi gondatlanság következtében jelentősen megnőtt az avar, parlag, nádas és az erdőtüzek száma - tájékoztatott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárca emiatt országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el.
|
||
|
|
Magyar Agrárkamara: jól teleltek a szőlőtőkék A szőlővesszők jól teleltek, bár a fejlődésben lemaradás látszik - ismerteti a Magyar Agrárkamara (MAK). Közleménye szerint a jelenlegi tavaszias időjárás viszont kedvező, és a hónap közepe felé már országszerte jellemző lesz a rügypattanás.
|
||
|
Átlagosan 2 százalékkal nőttek a tojásárak Az idei húsvéti időszakban a tojásárak 10 százalék alatti mértékben, átlagosan 2 forinttal emelkedtek, jelentősen elmaradva a korábbi évekre jellemző 20-25 százalékos drágulástól. Erről a Baromfi Terméktanács (BTT) tájékoztatott.
|
||
![]() | |||

































































































































































































































































































































































































































































































































